Vita az államfő személyéről

Bagdad. Legkevesebb ketten – más hírek szerint négyen – életüket vesztették, és huszonegyen megsebesültek tegnap egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanása következtében az iraki fővárosban. Ezt amerikai katonai források közölték.

Az amerikai katonák lezárták a merénylet helyszínét, és a levegőbe leadott lövésekkel igyekeztek szétoszlatni az időközben összegyűlt, koalícióellenes jelszavakat skandáló tömegetReuters-felvételBagdad. Legkevesebb ketten – más hírek szerint négyen – életüket vesztették, és huszonegyen megsebesültek tegnap egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanása következtében az iraki fővárosban. Ezt amerikai katonai források közölték. Az AFP tudósítója két halottat látott, de iraki kórházi források két további halálos áldozatról is beszámoltak. Mike Murray amerikai ezredes azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, mi volt az Irakot megszálló koalíciónak otthont adó, úgynevezett zöld zóna közelében elkövetett támadás célpontja. Az al-Arabíja hírtelevízió úgy értesült, a merénylet az iraki kormányzótanács egyik tagja, Muvafak ar-Rabii ellen irányult.

Tegnap ismét elhalasztotta a döntést az iraki átmeneti kormányzótanács arról, hogy ki töltse be az arab ország államfői posztját. Mahmúd Oszmán, a kormányzótanács egyik tagja elmondta: „az amerikaiak akarták, hogy halasszuk kedd reggelre az ülést”. A halasztás okáról nem beszélt, de mint azt hírügynökségi jelentések megjegyzik, feltehetően a kormányzótanács és az amerikai polgári igazgatás közötti ellentét húzódik meg a háttérben. Míg a kormányzótanács többsége a testület soros elnökét, a mérnök Ghazi Masal Adzsil al-Javert látná szívesen az államfői pozícióban, az amerikaiak a korábbi iraki külügyminiszter, a 81 éves Adnan Pacsacsi kinevezését pártolják, aki szintén tagja a kormányzótanácsnak. Mindkét szóban forgó jelölt szunnita arab. A hírek szerint az ENSZ is ellenzi, hogy al-Javer töltse be a jobbára reprezentatív tisztséget. Lahdar Brahimi ENSZ-megbízott szóvivője óvott attól a feltételezéstől, hogy a halasztás veszélyezteti a hatalomátadás menetét. Mint mondta, a folyamat óráról órára előrehalad. „Ez nagyon törékeny folyamat, egy kényes egyensúly megteremtése” – tette hozzá.

Csehország várhatóan 2005 elején hazarendeli katonáit Irakból. Ezt tegnap jelentette be Miroslav Kostelka cseh védelmi miniszter. A tárca javasolni fogja a kormánynak, hogy Csehország a jövőben csak a balkáni, illetve az afganisztáni békefenntartásban vegyen részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?