Visszavonják az amerikai egészségbiztosítási törvény tervezetét

Washington |

<p>Az amerikai kormányzat visszavonja az egészségbiztosítási törvény tervezetét - jelentette be Paul Ryan amerikai képviselőházi elnök pénteken délután sajtóértekezleten.</p>

"A kormányzás fájdalommal jár, és ma a fájdalom napja van" - mondta Paul Ryan.

A republikánus politikus kifejtette, közel álltak a törvénytervezet megszavazásához, de végül nem sikerült, mert nem sikerült egyetértésre jutni a republikánus törvényhozók között. Ryan a magát Szabadság Caucusnak nevező, keményvonalas republikánus képviselőkből álló laza csoportosulást említette, mint amellyel nem sikerült egyezségre jutni, és mint elmondta, a csoport vezetője közölte is vele, hogy ők nem szavazzák meg az új egészségbiztosítási törvény tervezetét, mert túl "puhának" tartják.

Így az Obamacare - az előző elnök, Barack Obama által elfogadtatott egészségbiztosítási törvény - a belátható jövőben érvényben marad, s a neheze még csak most jön - állapította meg Ryan, arra célozva, hogy a republikánus álláspont szerint az Obamacare összeomlóban van. A házelnök leszögezte: megítélése szerint az Obamacare olyan "selejtes", hogy nehezen tartja elképzelhetőnek a módosítását, korrekcióját.

A házelnök közölte azt is, hogy Trump elnök egyetértett a törvényjavaslat visszavonásával, s a Fehér Ház a közeljövőben az adóreformra összpontosít.

A törvényjavaslat visszavonásáról szóló bejelentés után a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetői rögtönzött sajtóértekezletet tartottak. Ezen Nancy Pelosi, a frakció vezetője nagy napnak nevezte a péntekit, s megjegyezte, hogy a törvényjavaslat visszavonása "az amerikai nép győzelme" volt.

Megszólalt a Fehér Házban Donald Trump is. Az elnök hangsúlyozta, hogy "nagyon közel álltunk" az egészségbiztosítási törvény megszavazásához. Trump csalódottnak és kissé meglepődöttnek mondta magát, majd hozzátette, hogy a lecserélni kívánt Obamacare rövid időn belül szétrobban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?