Visszafoglalták a dzsihadistáktól Kajjara városát

Bagdad |

<p>Visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettől az észak-iraki Kajjara városát és a környező olajkitermelő régiót az iraki kormányerők - jelentette csütörtökön helyi tisztségviselőkre hivatkozva az iraki Alsumaria televíziós csatorna híroldalán.</p>

Hajder al-Abádi iraki miniszterelnök hivatala Twitter-oldalán úgy fogalmazott: Kajjara felszabadítása fontos lépés a Moszul tartomány visszafoglalásához vezető úton.

Az Alsumaria szerint a harcok során több tucatnyi szélsőséges vesztette életét. Az iraki kormányerők veszteségeiről nem tettek közzé információt.

Jelenleg a kormányerők a városban hátrahagyott robbanószerkezetek felkutatását végzik.

Kedden Kajjarában öngyilkos merényletet hajtott végre egy dzsihadista, a robbantásban 18 katona meghalt.

A térségben magas kéntartalmú nyersolaj kitermelését végzik, és egy kisebb olajfinomító is működik.

Az iraki kormányerők július elején szerezték vissza az ellenőrzést az Iszlám Állam iraki fellegvárának számító Moszultól 60 kilométerre délre található kajjarai katonai támaszpontot, amely jó kiindulópontként szolgálhat az észak-iraki település felszabadításához.

A kormányfő azt reméli, hogy az iraki kormányerőknek és a szövetséges síita milíciáknak a Washington vezette terrorellenes koalíció támogatásával az év végéig sikerülhet visszafoglalni Moszult, amelyet a szélsőségesek a 2014 nyarán indított villámhadjáratuk során vettek be.

Iraki források szerint al-Abádi már októberben elkezdené a város ostromát, iraki és amerikai tisztségviselők azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra semmilyen menetrendet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?