Világszerte tüntettek a "felháborodottak" a politikusok és a bankárok ellen

<p>Világszerte tüntetéseket tartottak szombaton a "felháborodottak", azaz annak az új típusú, Spanyolországból kiindult tiltakozó mozgalomnak a részvevői, akik a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt kialakult társadalmi elégedetlenséget fejezik ki akcióikkal.</p>

Rómában a felvonulást kihasználva álarcos csoportok erőszakos akciókba kezdtek, s felgyújtották a védelmi minisztérium egyik melléképületét is.

A "felháborodottak" mozgalma a mostani szombatot szimbolikus nappá akarta tenni: 82 ország 951 városában (köztük Budapesten) hirdettek tüntetéseket, hogy ezzel tiltakozzanak a válság miatti elszegényedés, a pénztőke uralma, illetve úgy általában a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy kapzsiságukkal és a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot és milliókat tettek ki nélkülözésnek. Az időpont kiválasztásában nyilván szerepet játszott, hogy a mozgalom éppen öt hónappal ezelőtt, május 15-én indult útjára Madridban. Azóta Európán kívül más földrészekre is kiterjedt (New Yorkban például a  "Foglald el a Wall Streetet!" nevű  csoport Manhattan üzleti negyedét akarta megszállva tartani, s akciójuk nyomán időközben már tucatnyinál is több amerikai városban voltak hasonló megmozdulások, Izraelben pedig szeptember elején több mint 400 ezren vonultak fel a magas megélhetési költségek ellen tiltakozva.) A szombati akciósorozatot a mozgalom első "planetáris napjaként" hirdették meg, s a nemzetközi pénzügyi rendszer olyan szimbolikus helyeit választották a tüntetések színhelyeként, mint a londoni City, New York pénzügyi negyede, vagy az Európai Központi Bank frankfurti központja. 

A tiltakozások szombaton Új-Zélandon és Ausztráliában kezdődtek, majd Ázsiában (Tokióban, Manilában, Tajpejben) folytatódtak. Ám csak viszonylag kis tömegeket mozgattak meg: Aucklandben, Új-Zéland legnagyobb városában 3 ezren, az ausztráliai Sydney-ben 2 ezren, Tokióban pedig mindössze néhány százan vettek részt a tüntetéseken.

A legnagyobb, több tízezres felvonulást Rómában tartották. Az "Örök Város" központjában már kora délutánra nagy tömeg gyűlt össze, olyan feliratokkal, mint "Csak egy megoldás van, a forradalom", vagy "Nem vagyunk pusztán vagyontárgyak a bankárok kezeiben", s feltűnt egy koporsó is, rajta az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi nevével. A tüntetőket ugyanis felháborítja, hogy Berlusconi kormánya 60 milliárd eurós megszorító csomagot hozott, s most pénteken mégis megnyerte a parlamenti bizalmi szavazást.

Békésen indult, de rendőrrohammal, incidensekkel és sebesülésekkel végződött a "felháborodottak" római megmozdulása - jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója. A Colosseumnál és a lateráni Szent János bazilikánál zajló harcok elől a turisták is menekülésre fogták. A menet nyugalmát a feketébe öltözött, arcát eltakaró Black Bloc szélsőséges csoport tagjai zavarták meg: kirakatokat és bankautomatákat törtek be, üzleteket fosztogattak, több autót is felgyújtottak. Az erőszakosokat a tüntető tömeg is megpróbálta kiszorítani a menetből, többnyire sikertelenül. Több helyszínen a békés tüntetők és az erőszakosan fellépők verekedtek össze. A rendőrség vízágyúkkal oszlatta a randalírozó csoportokat.

Madridban a felvonulók öt oszlopban indultak el a külvárosokból, hogy azután az eredeti, májusi megmozdulások gócpontjában, a Puerta del Sol téren találkozzanak. A tüntetők azt tervezik, hogy az éjszakát is itt töltik majd. 

Londonban ezrek gyűltek össze a Cityben, a brit főváros pénzügyi szívében, nem messze a tőzsde épületétől. A tüntetők egy része maszkot viselt, s egy órával a megmozdulás kezdete után összecsapások törtek ki köztük és a rendőrök között, amikor megpróbáltak a tőzsde felé előrenyomulni. A Facebook és a Twitter közösségi oldalakon előzetesen mintegy 15 ezren jelezték részvételi szándékukat.
Párizsban, a főpolgármesteri hivatal előtti téren több százan gyűltek össze. "Felháborodottak, felháborodottak, felháborodottak vagyunk" - skandálták. "Párizs, kelj fel!" - hangzott el egy másik jelszó.

Frankfurtban és Berlinben 5-5 ezer ember vett részt a megmozduláson, egész Németországban az egyik szervező, az Attac nevű mozgalom szerint több mint 40 ezren mentek tüntetni mintegy 50 városban. Berlinben a felvonulók a kancellári hivatalhoz vonultak. A rendőrség megakadályozta, hogy a parlament, a Reichstag előtt sátrakat verjenek. Frankfurtban mintegy ötezren vonultak az Európai Központi Bank székházához olyan jelszavakkal, mint például "A spórolókat mentsétek meg, ne a bankokat", illetve "Az életünkkel spekuláltok." A megmozdulások békések voltak. Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD főtitkára azt mondta: a pártja támogatja a békés nemzetközi tiltakozó mozgalmat a bankok és pénzpiacok hatalma ellen. Az SPD egy hatékonyabb kontrolt szeretne és szorgalmazta, hogy ne csak az egyszerű adófizetőknek kelljen viselnie a válság következményeit, hanem a magánhitelezők is vegyék ki részüket az európai adósságválság legyűréséből.

New Yorkban a "Foglald el a Wall Sreetet!" mozgalom a város központjába, a Times Square-re hívta a tiltakozókat. Ez a megmozdulás magyar idő szerint késő este kezdődik.

Az akciósorozat keretében Budapesten is rendezvény kezdődött. A magyarországi szervezők - akik legalább ezer felvonulóra számítanak - egyebek mellett a munka törvénykönyvének megváltoztatása ellen kívánnak tiltakozni.

Az MTI-nek a demonstráció kezdetén, a fővárosi Erzsébet téren a megmozdulás főrendezője, Bohus László elmondta: céljuk, hogy a munka törvénykönyvét ennyire szélsőségesen ne lehessen megváltoztatni, de kiállnak az érdekérvényesítés, a szakszervezetek, a háromoldalú párbeszéd és a kollektív szerződések mellett is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?