Vietnam szerint John McCain segített begyógyítani a háború sebeit

John McCain
Hanoi/Washington |

John McCain elhunyt amerikai szenátor "nemzedékének egyik jelképe" volt, aki segített "begyógyítani a háború sebeit" azzal, hogy mindent megtett az amerikai-vietnami  diplomáciai viszony helyreállításáért - hangsúlyozta Pham Binh Minh, a délkelet-ázsiai ország külügyminisztere hétfőn.

McCain, aki korábban hadifogolyként raboskodott Vietnamban, 81 éves korában agydaganatban hunyt el szombaton.

A szenátor "vezető szerepet játszott abban, hogy jelentősen behegedjenek a háború sebei, illetve rendeződjön és javuljon" a vietnami-amerikai viszony - írta a hanoi amerikai nagykövetség gyászkönyvébe a tárcavezető.

John Sydney McCain III, akinek az apja és a nagyapja is tengernagy volt, 1936-ban született a Panama-csatorna térségében. A haditengerészeti akadémia hallgatója volt, majd vadászpilóta lett. A vietnami háborúban vetették be; az észak-vietnami 23. bevetésén - 1967 októberében - a gépét lelőtték és megsebesült, és több mint öt évet töltött fogságban a Hoa Lo börtönben - vagy ahogy az amerikai katonák nevezték, a Hanoi Hiltonban. Mégis ő volt az, aki hazatértét követően a leghangosabban követelte a kapcsolatok helyreállítását a kommunista országgal.

A McCain elfogásának helyszínén emelt emlékmű valóságos zarándokhellyé vált azóta, hogy szárnyra kaptak az arizonai szenátor haláláról szóló hírek. Vietnami és amerikai állampolgárok virágokkal, gyertyákkal, zászlókkal és más emléktárgyakkal ékesítették a szürke betontömb környékét.

Kapcsolódó cikkünk

Az amerikai sajtó hétfőn arról is írt, hogy Donald Trump amerikai elnök, aki többször alaposan összekülönbözött a szenátorral, csupán egy rövid Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét, anélkül, hogy említést tett volna McCain pályájáról és életéről.

 "Legőszintébb részvétem és tiszteletem John McCain szenátor családjának. Együttérzünk és imádkozunk Önökkel! - írta Trump, de előzőleg elutasította bizalmasainak javaslatát arra, hogy a Fehér Ház közleményben emlékezzen meg az elhunyt politikusról.

A Washington Post című amerikai napilap - nevük elhallgatását kérő illetékesekre hivatkozva - azt írta,  Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő és John F. Kelly kabinetfőnök is azt szerette volna, ha közleményben ismerik el McCain érdemeit, hősnek nevezve őt. A közlemény már készen is állt, de Trump jelezte: szakít elődjeinek szokásával, és inkább a Twitteren nyilvánít részvétet.

"Vérlázító" - mondta Mark Corallo, Trump jogi csapatának korábbi szóvivője. "Az ember többet várna egy amerikai elnöktől, ha egy igazi amerikai hős haláláról van szó" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?