VIDEÓ: Nyilvánosan megszégyenítik a fosztogatókat Ukrajnában (+18!)

ukrán válság k

A közösségi médiában több felvétel is megjelent cölöpökhöz, vagy póznákhoz kötött, s így pellengérre állított feltételezett fosztogatókról és tolvajokról Ukrajnában – jelentette szerdán a dpa német hírügynökség.

Több felvételen fiatal férfiak láthatóak ilyen helyzetben, letolt nadrággal. Lviv városában pedig villanypóznákhoz kötözött nőket mutattak a felvételek, bár a város térségében egyelőre nem zajlanak komoly harci cselekmények, amelyeket fosztogatók kihasználhatnának.

A felvételeket a Kremlhez közeli Telegram-oldalakon is terjesztik.  


Az ukrán hatóságok egyébként felszólították a lakosságot, hogy tegyen le az önbíráskodásról. Mindazonáltal a kijevi vezetés részéről megértő hangokat is lehetett hallani, így Vadim Deniszenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója próbálta mentegetni ezeket az akciókat.


A Sztrana című hírportálnak a hét elején nyilatkozva, Deniszenko azzal érvelt, hogy a jelenlegi háborús helyzetben a rendőrségi erők nem elegendőek. „Egy fosztogatónak meg kell értenie, hogy minden esetben meg fogja kapni, amit érdemel: először kikötik egy póznához, aztán tíz évre börtönbe kerül” – hangoztatta.

„Megérti, hogy a büntetés helyben és haladéktalanul következik be” – mondta a belügyminiszteri tanácsadó, aki szerint ennek nagyobb hatása lesz a fosztogatókra, mint a bűnügyi eljárás. Hozzátette, hogy ennek egyben „nevelő hatása” is van a többiekre.

A dpa megjegyezte, hogy nincsenek rendelkezésre álló statisztikák az önbíráskodás ilyen eseteiről, illetve az ezeket követő őrizetbe vételekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?