Verespatakról és a szlovák állampolgársági szabályozásról is szó esett napirenden kívül az EP-ben

Brüsszel |

<p>A verespataki bányaberuházás veszélyeire hívta fel a figyelmet két képviselő az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, hétfőn, egy felszólalás pedig a magyart kizáró szlovák állampolgársági szabályozás ellen foglalt állást.</p>

Tőkés László alelnök, erdélyi magyar képviselő az úgynevezett egyperces felszólalások között arra emlékeztetett, hogy az EP tavaly "elsöprő szótöbbséggel állást foglalt a cianidos bányászati technológiáknak az egész unió területén való teljes betiltásáról". Mint fogalmazott, az Európai Bizottság mindmáig elmulasztotta és halogatja, hogy eleget tegyen az EP erre vonatkozó felszólításának. "Ezenközben Romániában egy környezeti és természeti katasztrófa veszélyével fenyegető korrupciógyanús bányaprojekt politikai áterőszakolása van folyamatban" - tette hozzá.
A román szociáldemokrata Catalin Sorin Ivan szintén Verespatak ügyében szólalt fel. Egyebek között azt kifogásolta, hogy az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyja az EP álláspontját, és "hozzájárul ahhoz, hogy természeti katasztrófa következzen be az EU egyik tagállamában".
A szlovákiai magyar Mészáros Alajos megdöbbentőnek nevezte, hogy tavaly Szlovákia olyan jogszabályt fogadott el, amelynek értelmében, ha más, akár uniós ország állampolgárságát veszi fel valaki, elveszíti szlovák állampolgárságát. Mint mondta, "nem is próbálják titkolni, hogy ez elsősorban a szlovákiai magyarság ellen irányul, hogy ezzel megakadályozzák a magyar állampolgárság felvételét, amelyre törvényes lehetőség van". Úgy vélte, "az EU nem nézheti tétlenül az európai integrációs folyamat ilyen jellegű csorbítását".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?