Vereséget szenvedett az olasz kormányfő

Róma |

<div>Az olaszok nemmel voksoltak Matteo Renzi kormányfő alkotmányos reformterveire az exit poll felmérések szerint.</div>

A RAI közszolgálati televízió és a Mediaset exit poll felmérései azt mutatják, hogy a szavazók jelentős többsége nemmel szavazott az átalakításokra. A Rai közszolgálati televízió szerint a nemek aránya 56-60, a Mediaset és a La7 televíziók szerint 55-59 százalék. A Rai becslése szerint 40-44 százalék, a Mediaset és a La7 szerint pedig 41-45 százalék támogatta a többek közt a szenátus létszámának és hatáskörének jelentős módosításával járó elképzeléseket, amelyek elutasítása esetére a demokrata párti miniszterelnök korábban kilátásba helyezte lemondását. A részvétel a belügyminisztérium tájékoztatása szerint csaknem 70 százalékos volt, hivatalos eredmények ma virradóra várhatók. Az ellenzéki pártok vezetői azonnali lemondásra szólították fel a kormányfőt. „Renzi menni fog, és vele együtt a befolyásos lobbik is, amelyek szintén vereséget szenvedtek” – mondta Renato Brunetta, a volt miniszterelnök, Silvio Berlusconi jobbközép Forza Italia (Hajrá Olaszország) pártjának parlamenti vezetője.  Matteo Salvini, a jobboldali Északi Liga vezére kijelentette: Renzinek „perceken belül” le kell mondania. A politikus egyben előre hozott választásokat sürgetett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?