Dzsenín. Három halálos áldozatot követelő csetepaté tört ki tegnap a ciszjordániai Dzsenínben egy bírósági tárgyalóteremben. Több száz palesztin rontott be a helyiségbe, s a bíróság elé állított három vádlottat agyonlőtték. A holttesteket kivonszolták az utcára és levegőbe lövöldöztek.
Vérbosszú a bíróságon
Dzsenín. Három halálos áldozatot követelő csetepaté tört ki tegnap a ciszjordániai Dzsenínben egy bírósági tárgyalóteremben. Több száz palesztin rontott be a helyiségbe, s a bíróság elé állított három vádlottat agyonlőtték. A holttesteket kivonszolták az utcára és levegőbe lövöldöztek. A vádlottak azért kerültek a bíróság elé, mert állítólag napokkal korábban megölték a palesztin biztonsági szolgálat egyik tisztjét. A tiszt viszont állítólag meggyilkolt több Izraellel együttműködő személyt még az első palesztin felkelés idején, a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején. Nyilvánvaló bosszú vezérelte a fegyvereseket, hiszen a tárgyalóterembe benyomuló fegyveresek közül a meggyilkolt tiszt több hozzátartozóját is látták. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.