Venizelosz: nem volt szó görög államcsődről

Athén |

<p>A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával, Christine Lagarde-dal és Jean-Claude Trichet-vel, az Európai Központi Bank (EKB) elnökével folytatott hétvégi tárgyaláson nem volt szó olyan forgatókönyvről, amely görög államcsőddel járna - jelentette ki Evangelosz Venizelosz, Görögország pénzügyminisztere hétfőn.</p>

Több tekintélyes brit lap is nem hivatalos értesülésekre hivatkozva arról számolt be vasárnap, hogy Görögország "rendezett csődjének" lehetővé tétele is felmerült az IMF és a Világbank hétvégi éves közgyűlésén. A lapok szerint ezzel együtt 2-3 ezer milliárd eurós (580-870 ezer milliárd forintos) "tűzfalat" is felhúznának a többi sebezhető eurótagállam köré, megakadályozandó a görög törlesztésképtelenség következményeinek járványszerű továbbterjedését.
Venizelosz azonban hétfői közleményében leszögezte: "addig fajultak a dolgok, hogy arról vannak híresztelések, hogy miről volt szó egy olyan zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson, amelyen csak hárman vettünk részt". Ami egészen biztos, az az, hogy nem volt és nem is lehetett volna tárgyalás az úgynevezett rendezett államcsődöt magában foglaló forgatókönyvről - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?