Venezuelában 189 embert végeztek ki bírósági eljárás nélkül tavaly

Caracas |

<p>A hatóságok legkevesebb 189 embert végeztek ki bírósági eljárás nélkül a tavalyi évben Venezuelában - olvasható egy helyi jogvédő csoport szerdán közzétett jelentésében.</p>

A Provea nevű szervezet szerint az áldozatok közül harminchét fiatalkorú, három pedig 12 évesnél is fiatalabb volt. A dokumentum készítői azt írták, hogy a jelentésben szereplő kivégzések mindegyike "büntetlenül maradt".    Az emberi jogi csoport arról számolt be, hogy 2014-ben emellett harmincegyen kínzás, kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító bánásmód, gondatlanság, illetve "túlzott erő alkalmazásának" következtében vesztették életüket, közülük öten a február és május közötti kormányellenes tüntetések során.    "A kivégzések többségét az állambiztonsági szervek, a rendőrség, illetve a hadsereg által irányított műveletek során hajtották végre" - mondta Inti Rodriguez, az 1988 óta működő szervezet munkatársa.    A bírósági eljárás nélkül kivégzettek száma tavaly 5 százalékkal nőtt a 2013-as adatokhoz képest.    A nem háborús övezetnek számító országok közül Honduras után Venezuelában a legmagasabb a világon a 100 ezer lakosra jutó gyilkosságok száma. Az Erőszak Venezuelai Megfigyelőközpontja (OVV) nevű civil szervezet számításai szerint százezer lakosra 82 emberölés jut a dél-amerikai országban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?