Végrehajtják a kedvezménytörvényt

Bukarest. „Ha a Magyar Szocialista Párt alakíthat kormányt, folytatni fogja a kedvezménytörvény végrehajtását” – jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke a Krónika című erdélyi lapban tegnap megjelent interjújában.

Bukarest. „Ha a Magyar Szocialista Párt alakíthat kormányt, folytatni fogja a kedvezménytörvény végrehajtását” – jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke a Krónika című erdélyi lapban tegnap megjelent interjújában. A lap Magyarország leendő külügyminisztereként kérdezte a szocialista pártelnököt, aki hangsúlyozta, hogy tiszteletben fognak tartani minden jogszerű és a magyar állam számára nem hátrányos szerződést. Kovács véleménye szerint a kedvezménytörvénynyel kapcsolatban kötött magyar– román miniszterelnöki megegyezés jogszerűsége viszont megkérdőjelezhető, hiszen a kormánynak nem állt volna jogában több ponton is módosítani az Országgyűlésben elfogadott törvényt. „A kedvezménytörvény, amelyet a szocialista párt is megszavazott, csak a határon túli magyarok munkavállalására vonatkozik, nem valamennyi román állampolgárra. Azt sem tartom jogszerűnek, hogy a jelenlegi kormány lemondott arról, hogy a hozzátartozók is megkaphassák a magyar igazolványt” – mondta. Kovács szerint az Orbán–Nastase megállapodás hátrányos a magyarországi munkavállalók szempontjából, mivel mintegy 900 ezer embernek korlátozza a munkához jutását: ennyien vannak azok, akiknek nincs állandó keresetük és idénymunkából tartják fenn magukat. Hátrányos a megállapodás az erdélyi magyar munkavállalók szempontjából is, hiszen (román) honfitársaik versenytársként jelennek meg a magyarországi munkaerőpiacon. Az MSZP elnöke ugyanakkor leszögezte, hogy folytatni fogják a magyarigazolványok kiadását, mivel az a magyar nemzethez tartozást dokumentálja. Támogatják az erdélyi magyar egyetemet is, hiszen az fontos létesítmény az ott elő magyarság számára, hozzásegít ahhoz, hogy szülőföldjén boldoguljon a romániai magyarság. Kovács László kijelentette: nem fognak beavatkozni az RMDSZ belügyeibe, nem támogatnak majd a szövetség legitim vezetésével szemben álló csoportokat. Nem gyakorolnak nyomást az RMDSZ-re és abban sem fogják akadályozni, hogy kapcsolatot tartson a magyarországi ellenzékkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?