Véget ér az SFOR-akció

Isztambul. A NATO-csúcsértekezleten döntés született a boszniai NATO-akció, az SFOR év végi beszüntetéséről, az afganisztáni, NATO-vezetésű nemzetközi biztonsági erők, az ISAF tevékenységének kiterjesztéséről, ezen belül új vidéki újjáépítő csoportok létrehozásáról, s arról, hogy a katonai szövetség segíteni fogja az iraki biztonsági erők kiképzését.

Kövekkel és benzines palackokkal támadtak a rendőrökre a NATO-ellenes tüntetők az isztambuli csúcsértekezlet megnyitója előtt. A körülbelül kétezer fős tömeget könnygázzal, gumibotokkal és vízágyúkkal próbálták szétoszlatni a rohamrendőrök, az összecsapásoknak legalább 15 sérültje van. Reuters-felvételMindezt az a közlemény tartalmazza, amelyet a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek tegnap délelőtti tanácskozása után adtak ki. Irak kapcsán az állam- és kormányfők leszögezték: teljes mértékben támogatják az új bagdadi ideiglenes kormányt a belbiztonsági helyzet javítására és a 2005-ös választások előkészítésére irányuló erőfeszítéseiben. A csúcs résztvevői elítélték a terrorakciókat, s követelték azok azonnali befejezését. Továbbra is támogatásukról biztosították a közép-iraki nemzetközi hadosztály irányítását ellátó Lengyelországot, s leszögezték: „üdvözlik azon országok – köztük számos NATO-tag – erőfeszítéseit is, amelyek az iraki kormány kérésére, s az ENSZ BT 1546-os határozatának megfelelően vesznek részt az iraki nemzetközi erőkben.”

Ami a NATO iraki szerepvállalását illeti, a határozat szerint az állam- és kormányfők tegnap úgy döntöttek, hogy felajánlják a NATO segítségét az iraki kormánynak az ottani biztonsági erők képzéséhez. A dokumentum azonban nem részletezi, hogy konkrétan mit jelentene ez a segítség, s hogy például Irakban, vagy azon kívül történne a képzés – ehelyett úgy fogalmaz, hogy az ideiglenes iraki kormánynyal konzultálva az Észak-atlanti Tanácsnak kell majd sürgősen döntésre jutni a határozat végrehajtásának módjáról.

Az állam- és kormányfők szerint Bosznia-Hercegovinában az elmúlt években javult a helyzet: ezért úgy döntöttek, hogy az év végével befejezik az országban a NATO-vezetésű békefenntartó erők, az SFOR akcióját, amelyet egyébként sikeresnek nyilvánítottak. Ugyanakkor üdvözölték az Európai Unió szándékát, hogy a szervezet ezt követően átvállalja majd a békefenntartás feladatát az országban, s oda egy saját katonai missziót telepít. Koszovóban viszont a NATO nem lát lehetőséget békefenntartó akciója megszüntetésére, sőt az általa irányított haderő, a KFOR létszámának lényegi csökkentésére sem: a nyilatkozat szerint szükség van a komoly mértékű KFOR-jelenlétre a biztonság fenntartására és a politikai folyamatok segítésére.

Afganisztán ügyében a csúcsértekezlet közleménye úgy fogalmaz: a NATO alapvető prioritása a béke és stabilitás előmozdítása az ázsiai országban. A NATO az afgán hatóságokkal konzultálva több szakaszban ki fogja terjeszteni az általa irányított nemzetközi biztonsági erők, az ISAF tevékenységét Afganisztán vidéki körzeteire, méghozzá újabb úgynevezett vidéki újjáépítő csoportok létrehozásával. Emellett az ISAF már most is támogatja a szavazók összeírásának folyamatát, s a választások biztonságának garantálásában is segíteni fog.

Ugyanakkor a határozat – akárcsak Irak ügyében – elég homályosan fogalmaz, nem részletezve, hogy konkrétan hol jönnek majd létre ezek a vidéki újjáépítő csoportok, milyen határidővel, s mindez mekkora pótlólagos erők Afganisztánba küldését igényli.

A közlemény e témák mellett még számos más kérdéskörre is kitér: ígéretet tesz például a terrorizmus elleni küzdelem fokozására, s ennek keretében a NATO földközi-tengeri járőrszolgálatának, az Active Endeavour hadműveletnek a kiterjesztésére. Leszögezi, hogy a NATO folytatni fogja katonai képességeinek átalakítását, modernizálását, s eközben nyitva hagyja az ajtót az új tagok felvétele előtt, kimondottan bátorítva Albániát, Horvátországot illetve Macedóniát az ehhez szükséges reformok folytatására. S végül a NATO mostani csúcstalálkozóján meghirdette az „isztambuli együttműködési kezdeményezést” a tágabb közel-keleti térséggel való együttműködés előmozdítására: ebben minden érdeklődő ország részt vehet, s a biztonság, a stabilitás erősítését szolgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?