Dél-Koreában a fő ellenzéki párt szerdán lemondásra szólította fel az államfőt, Jun Szogjolt.
Vége a hadiállapotnak Dél-Koreában: lemondásra szólították fel az államfőt, Jun Szogjolt
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy lázadás miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen, miután egyik napról a másikra szükségállapotot hirdettek, majd néhány órával később feloldották. A dokumentum szerint feljelentést tesznek az államfő, a védelmi és belügyminisztere, valamint „a hadsereg és a rendőrség kulcsfigurái, így a szükségállapot parancsnoka és a rendőrfőnök ellen”.
A kormányzó párt, A Népi Erők Pártja (PPP) szerdán hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni az államfőt. „Az elnöknek azonnal és részletesen magyarázatot kell adnia erre a tragikus helyzetre” - mondta Han Donghun, a párt vezetője a televízióban, hangsúlyozta, „minden érintettet felelősségre kell vonni”. Reggel az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói „tömegesen nyújtották be lemondásukat” - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A Koreai Szakszervezetek Konföderációja, az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülése, amelynek mintegy 1,2 millió tagja van, „korlátlan általános sztrájkra” szólított fel Jun lemondásáig. Szerda délig az államfő még mindig nem jelent meg a nyilvánosság előtt - írta jelentésében az AFP francia hírügynökség.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.