Vasárnap van az antirasszista világnap - Čaplovič a fejgyűlölet elutasítására szólít fel

Budapest/Pozsony |

<p>Vasárnap van az antirasszista világnapként is nevezett faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja, amelynek megtartását az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszaka határozta el 1966-ban annak a véres rendőrsortűznek emlékére, amely 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben 69 békés tüntetővel végzett.</p>

A világnap a világszerte erősödő és egyes embercsoportok társadalmi kirekesztését célzó folyamatok veszélyességére hívja fel a figyelmet. A határozat szerint a rasszizmus, az idegengyűlölet, mindenfajta olyan diszkrimináció, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, s ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene.
Március 21-én, a rasszizmus elleni világnapon szerte a világon megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak a rasszista kirekesztés és elnyomás ellen.

A szélsőséges megnyilvánulások közép-európapi egyértelmű elutasítására szólít fel a nemzetközi nap alkalmából Dušan Čaplovič kisebbségekért és emberi jogokért is felelős miniszterelnök-helyettes.

Čaplovič emlékeztet, a kormány zérótoleranciával viszonyul az ilyen megnyilvánulásokhoz, vagyis nem tűri el azokat. Kedden és szerdán Pozsonyban nemzetközi konferenciát tartanak a szélsőségekkel szembeni küzdelemről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?