Várakozáson felül teljesít az amerikai haditengerészet lézerfegyvere

Washington |

<p>Várakozáson felül teljesít az amerikai haditengerészet lézerfegyvere, amelyet az év elején szereltek fel a Perzsa-öbölben állomásozó, Ponce nevű hadihajóra - jelentette ki szerdán Matthew Klunder ellentengernagy, a haditengerészet kutatási parancsnoka.</p>

A 40 millió dollárba kerülő lézerágyúval a nyáron kezdtek el egy egyéves tesztidőszakot, de a haditengerészet úgy gondolja, hogy négy hónap is elég volt erre. A tábornok sajtóértekezletén bemutatott videón látszott, amint a fegyver két másodperc alatt tönkreteszi egy kis drón elektronikáját, és a jármű a tengerbe esik. Egy másik kísérletben a lézert egy kis naszádra erősített rakétagránátra irányították, és az ettől felrobbant.

"Már nem kell többet tesztelnünk, mert bevetésre kész, nap mint nap lehet használni" - jelentette ki az ellentengernagy. A 30 kilowattos lézerágyú sikeres tesztje felkelti a reményt az amerikai katonai vezetésben, hogy egy 2017-ben rendszerbe állítandó 100-150 kilowattos ágyúval egy több millió dolláros rakétát is meg tudnak majd semmisíteni néhány dolláros költségen, mert ennyibe kerül az elektromos energia, amelyet a berendezés használ.

A lézerfegyver rendszerbe állítása feltehetőleg Iránnak szóló figyelmeztetés. Az Iszlám Köztársaság rohamcsónakjai ugyanis zaklattak már amerikai hadihajókat, és az épülő, távirányítású repülőgépeit a jövőben várhatóan rakétákkal is felszereli.

A Ponce-ra felszerelt lézerágyú nem sokban tér el a tudományos-fantasztikus filmekben szereplő fegyverektől, bár a lézersugár, a moziban látottakkal ellentétben, a valóságban nem érzékelhető szabad szemmel. A futurisztikus fegyverrendszereknek hátrányai is vannak: a lézerágyúk rossz időjárási körülmények között - például heves esőben vagy sűrű ködben - jelentősen vesztenek hatótávolságukból. Ezenkívül csak "egyenes vonalú láthatóság" esetén vethetők be, vagyis nem alkalmasak a fedésben lévő vagy a horizonton túl lévő célpontok megsemmisítésére.

Az Egyesült Államok mellett több más ország is dolgozik lézerfegyverek kifejlesztésén, de az amerikai haditengerészet jár az élen.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"171384","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?