Változások a Bush-kormányban

Washington. Benyújtotta lemondását George Bushnak John Ashcroft igazságügy- és Don Evans kereskedelmi miniszter. Scott McClellan fehér házi szóvivő közölte, az elnök még nem jelölte ki Ashcroft és Evans utódját.
A két miniszter egy héttel azután mondott le, hogy Busht újabb négy évre elnökké választották.

Washington. Benyújtotta lemondását George Bushnak John Ashcroft igazságügy- és Don Evans kereskedelmi miniszter. Scott McClellan fehér házi szóvivő közölte, az elnök még nem jelölte ki Ashcroft és Evans utódját.

A két miniszter egy héttel azután mondott le, hogy Busht újabb négy évre elnökké választották. Példájukat az elnök januári beiktatásáig várhatóan más kormánytagok is követik majd. A 62 éves John Ashcroft saját kézzel írt, a november 2-i elnökválasztás napján keltezett ötoldalas levelében közölte lemondási szándékát. Az igazságügy-miniszter, Missouri állam volt kormányzója a keresztény-konzervatív jobboldal képviselője volt a kormányban, aki híve a halálbüntetésnek és ellenzi a terhességmegszakítást. Ashcroft nem hivatkozott megrendült egészségi állapotára, noha márciusban műtéttel eltávolították epehólyagját.

Az 58 éves Don Evans az elnök közeli barátja és bizalmasa, aki a kőolajiparban szerzett vagyont. Visszatér szűkebb hazájába, Texasba, ahol annak idején ugyanazokban az evangéliumi keresztény körökben forgott, mint Bush.

Egyik politikus lemondása sem jelent meglepetést. Fokozott érdeklődés előzi viszont meg, vajon Colin Powell külügyminiszter és Donald Rumsfeld védelmi miniszter is a távozók közt lesz-e, vagy Bush elnök második hivatali idejére is maradnak. Tommy Thompson egészségügyi miniszter is jelezte, hogy nem vállalja tovább a tárca vezetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?