Válasz Kasza József nyílt levelére

Budapest. A magyar kormány semmiképp nem foglal állást a kettős állampolgárság mellett vagy ellen – közölte László Boglár kormányszóvivő szerdán este azzal a nyílt levéllel kapcsolatban, amelyet Kasza Józsefnek intézett a magyar miniszterelnökhöz.

Budapest. A magyar kormány semmiképp nem foglal állást a kettős állampolgárság mellett vagy ellen – közölte László Boglár kormányszóvivő szerdán este azzal a nyílt levéllel kapcsolatban, amelyet Kasza Józsefnek intézett a magyar miniszterelnökhöz. „A kormány elsőrendű felelőssége az, hogy olyan információkat hozzon a választópolgárok tudomására, amelyek alapján felelős döntést tudnak hozni a december 5-i népszavazáson.” Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke nyílt levelében arra kérte Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt, az MSZP elnökét, hogy gondolják újra a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat. Kasza József emlékeztetett rá: mindig is meggondolatlan és felelőtlen lépésnek tartotta népszavazás kezdeményezését a kettős állampolgárságról, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kettős állampolgárság elutasítása a határon túli magyaroknál „katasztrofális következményekkel járó lelki traumát fog okozni”. Hozátette: nem osztja Gyurcsány Ferenc és az MSZP véleményét, miszerint a kettős állampolgárság megadása az elvándorlás miatt második Trianonhoz fog vezetni.

László Boglár elmondta: a miniszterelnök az egészségügyi, az oktatási, a pénzügyi, a munkaügyi, a regionális fejlesztési és az esélyegyenlőségi minisztert azzal bízta meg, hogy készítsenek előzetes számításokat, elemzéseket hétfőre arról, milyen következményekkel jár a határon túli magyarok kedvezményeinek kiterjesztése. Ezeket az elemzéseket a kormány nyilvánosságra kívánja hozni. A szóvivő szerint a kormányprogramból kiolvasható: a kabinet a nemzetegyesítés kérdésének megoldását az európai uniós csatlakozási szándékok támogatásában látja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?