Vajdaság – két évtizednyi kemény leckén túl

A Vajdaságban uralkodó állapotokat, az ott élő magyarok helyzetét, jogállását feszegetve semmiképp sem kerülhetjük meg az autonómia kérdéskörét, melynek története a múlt század hetvenes éveinek derekáig nyúlik vissza. Az egykori Jugoszláv Szocialista Köztársaság alkotmánya 1974-ben rögzítette a Vajdaság és Koszovó-Metohija széles körű önrendelkezési jogköreit, melyet csak az 1990-ben életbe lépett Milosevics-féle alaptörvény írt felül. Ez eltörölte az etnikumok államalkotó közösségként történt elismerését; 2002-ig kellett várni, míg az úgynevezett omnibusztörvény huszonnégy jogkörben helyreállította a tartományi hatásköröket, majd 2009. november 30-án a szerb törvényhozás hivatalosan is elfogadta az autonóm tartomány statútumát. Az Európai Unió ezzel szinte egy időben feloldotta a szerbiai állampolgárok vízumkötelezettségét. A vajdasági parlament elnöke, Egeresi Sándor lapunknak 2009 decemberének elején azt nyilatkozta: a közösség felé kacsingató ország a szabad mozgásért cserébe autonómiát adott a területén élő kisebbségeknek. „Keresztül-kasul utazhatunk Európán – hogy miből, azt most ne firtassuk” – írta a mozzanat kapcsán az újvidéki Magyar Szó.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint „önmaga elpusztításába futott bele a szerb hegemonista politikára alapuló történet” – az ország jelenlegi vezetése ezért a nyitásra törekszik.

Ötből ötöt elvesztettek

„Összetett történet a miénk – mondja a politikus. – A múlt század kilencvenes éveinek elején a szerb politikában megjelent az ellenségkép iránti igény, ami öt háborút eredményezett; mind az ötöt elvesztettük. A szerbek éppoly borzalmas árat fizettek érte, mint az ország területén élő más népcsoportok. Egy évtizednek kellett eltelnie, míg szóhoz jutottak egy másfajta társadalomépítés hordozói; Tadics és kormánya e változási folyamat következő fázisa. Rögös úton jutottunk el odáig, hogy a jelenlegi szerbiai politikai élmezőnyben nincs egyetlen olyan erő sem, mely az Európai Unióhoz történő csatlakozás ellen lépne fel.” Ha a hőn áhított cél felé az út a kisebbségek önrendelkezési jogainak elismerésén keresztül vezet, ám legyen – vélhette a szerb nagypolitika.

„Részünkről megnyilvánult egy nagyon erős, az önrendelkezésre irányuló ambíció, mely a politikai erőviszonyok alakulása folytán megvalósíthatóvá, kikényszeríthetővé vált. A nemzeti kisebbségi önkormányzatok létrehozására, illetve a hatáskörök átruházására ma már a szerb többségi társadalom sem úgy tekint, mint az országot destabilizáló tényezőre, hanem épp ellenkezőleg. Teljesen nyíltan kimondhatjuk, hogy gyakorlatilag kivívtuk az autonómiát – még ha e kifejezés használata bizonyos országokban visszatetszést szül is. A közép-kelet-európai politika alapvető problémája az, hogy nem megengedő, hanem becsontosodott, sablonokban gondolkodik. Aki ma a Kárpát-medencében autonómiáról, önrendelkezésről beszél, olyan, mintha ördögöt kiáltana. Pedig a normális közbeszédben nincs ötlet, fogalom, melyet ne lehetne elmondani, s nincs álláspont, melyet ne lehetne képviselni – a szélsőségektől eltekintve persze” – teszi hozzá Pásztor István.

Ha már előkerült a vörös posztó, vizsgáljuk meg a kettős állampolgárság kérdéskörét is, mellyel kapcsolatosan a VMSZ és egykori vezetése sem volt képes sokáig egyértelmű álláspontot megfogalmazni.

Ilyen a politika…

„Mint minden, a politika is a változásról szól – sommázza véleményét a párt jelenlegi elnöke. – Tény, hogy a vajdasági kisebbségek az elmúlt két évtized jelentős részét úgy élték le, hogy a szerbek potenciális veszélyforrásként kezelték őket. A kilencvenes évek folyamán kiszorítottak bennünket a társadalmi élet minden szférájából; ugyanakkor senki sem akadt, aki megfogalmazta volna, hogy az elmúlt évtizedekben mikor destabilizálták a vajdasági magyarok Szerbiát. Kívülről szemlélve a szlovákiai történet is pontosan erről szól – Szlovákia azt üzeni állampolgárai egy csoportjának, jelen esetben a szlovákiai magyaroknak, hogy ha vállalják önmagukat, megbízhatatlanná válnak. Pedig nem tudok olyan esetekről, hogy a szlovákiai magyarság veszélyeztette volna az országot. Tudok viszont számtalan olyanról, hogy szlovák vagy szerb politikusok tették ezt.”

A jugoszláv szövetségi állam még a múlt század kilencvenes éveinek derekán lehetővé tette az ország határain kívül élő szerbek számára a szerb állampolgárság megszerzését, s megtette ezt Horvátország is. Utóbbiak ráadásul választójogot is kaptak, így a 2010-es horvát elnökválasztás során erőteljes kampány folyt a Vajdaságban is, ahol a 2002-es népszámlálási adatok szerint 56 ezernél több horvát él.

„Alapvető gond, hogy Szlovákiában a kettős állampolgárság kérdése a Fico-kormány leköszöntét követően is napi politikai kérdés maradt, melynek vonatkozásában – mivel nagy közvélemény-alakító ereje van – egyértelmű, világos állásfoglalások nem születnek. Sarkítva úgy is fogalmazhatnék: mivel kezelni nem tudják, szétmaszatolják a témát” – vélekedik Pásztor István. A kilátásba helyezett korlátozások kapcsán jegyzi meg, hogy a Szerbiában jelenleg hatályos jogszabályok értelmében bárki, akár a fegyveres erők főparancsnoki tisztségét betöltő köztársasági elnök is rendelkezhet kettős állampolgársággal; a szerb belügyminisztérium állományában jelenleg is több ezer ilyen személy dolgozik.

Meghasonlás helyett

A kedvezményes honosításról szóló törvény elfogadása nagy megelégedettséget váltott ki a vajdasági magyar közösség körében, mely az utóbbi kilencven évben is az egyetemes magyar nemzet részének tartotta magát, és nem hasonlott meg, mondja Pásztor István.

„A törvény meghozatala egyfajta visszaigazolása a közjogi értelemben vett nemzethez tartozásnak, s bár Magyarországon is sokan vannak, akik közvetett úton azt próbálják megfogalmazni, hogy a határon túli magyarok veszélyt jelentenek a munkaerőpiacra vagy a szociális ellátási rendszerre, úgy vélem: száz emberből kilencven az érzelmi viszony megerősödéseként éli meg ezt a lehetőséget, és nincs mögötte előnyszerzési ambíció. Természetes, hogy a kettős állampolgársággal és magyar útlevéllel rendelkezők elvileg az egész Európai Unió területén vállalhatnak munkát, de ez már egy másik történet, mely az európai élettér kinyílásáról szól” – véli a VMSZ elnöke, akit napjainkban Szerbia legbefolyásosabb magyar politikusaként tartanak számon.

Míg a legutóbbi, 2002-ben zajlott népszámlálás során a Vajdaságban 290 ezernél több személy vallotta magát magyarnak, a szociológusok rámutattak: az elvándorlás és a demográfiai visszaesés következtében létszámuk időközben megközelítőleg 250 ezer főre csökkent. A közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy közülük 2011-ben mintegy 60-70 ezren élnek az egyszerűsített honosítás lehetőségével – köztük Pásztor István, aki szerint „bár rengeteg embert, a legrátermettebbeket, az intelligencia jelentős hányadát elveszítettük a kilencvenes évek óta, továbbra is itt akarunk érvényesülni, boldogulni – s úgy vélem, a határon túli magyarok döntő többsége így gondolkodik”.