Vádat emeltek két amerikai tengerész ellen, mert Kínával osztottak meg bizalmas katonai adatokat

bíró k

Vádat emeltek helyi idő szerint csütörtökön az amerikai haditengerészet két tisztje ellen, mert bizalmas információkat adtak át Kínának.

Két külön eljárásról van szó, és egyelőre nem tudni, hogy összefüggnek-e egymással.

A két vádlott egyelőre tagadja bűnösségét. Augusztus 8-i meghallgatásukig Los Angelesben és San Diegóban maradnak előzetes letartóztatásban.

Az amerikai kormányzat hosszú ideje aggodalmát fejezi ki a kínai kormány kémtevékenysége miatt, Washington szerint ugyanis Kína minden eszközt felhasznál, hogy betekintést nyerjen titkos amerikai katonai aktákba. Az utóbbi években az amerikai hatóságok kémtevékenységgel összefüggő bűncselekmények miatt számos esetben indítottak eljárást.

Az egyik tengerészt, a kínai születésű Jinchao Weit szerdán vették őrizetbe a San Diegó-i katonai bázison. Wei az Essex hadihajón szolgált, – az ügyészség közlése szerint – 2022 februárjában került kapcsolatba a kínai titkosszolgálatokkal, épp amikor benyújtotta honosítási kérelmét az Egyesült Államokban.

A 22 éves tisztet az Essexen állomásozó repülőgépekről és fegyverrendszerekről, valamint kisebb repülőgép-hordozókról készített fényképek és videofelvételek jogtalan közlése miatt vették őrizetbe. Emellett részletesen beszámolt kapcsolattartójának a közeljövőben tartandó haditengerészeti gyakorlatokról, és mintegy 50 katonai kézikönyvet adott át neki.

Az igazságügyi minisztérium külföldi kormánynak nyújtott jogtalan adatgyűjtéssel és adatközléssel vádolja Weit, aki életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.

„Wei egyszerűen hátat fordított új otthonának” – fogalmazott Randy Grossman ügyész. Grossman elmondta, Wei többször is találkozott a kínai titkosszolgálat embereivel, és kapcsolattartója külön gratulált neki, amikor megkapta az amerikai állampolgárságot.

Wei mintegy 10-15 ezer dollárt kapott a bizalmas információkért cserébe.

Hasonló bűncselekmények miatt emeltek vádat a 26 éves Wenheng Zhaoval szemben, aki 2021 augusztusától idén májusig állhatott szoros kapcsolatban a kínai hírszerzéssel, és mintegy 15 ezer dollárra tehetett szert az Indiai-csendes-óceáni hadgyakorlatok műveleti terveinek, helyszíneinek és időpontjainak átadásával. Zhao emellett a Japán Okinava szigetén működő amerikai katonai bázis radarrendszerének tervrajzát is lefényképezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?