Vádat emeltek a kuruc.info főszerkesztője ellen

Budapest |

<p>Vádat emelt az ügyészség a kuruc.info főszerkesztője ellen személyes adattal visszaélés és rágalmazás miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség sajtóirodája. A közlemény szerint a budapesti II. és III. kerületi ügyészség emelt vádat M. Balázs ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt".</p>

Az ügyészség egy bírákat és ügyészeket rágalmazó, 2006 októberében több alkalommal megjelent cikk miatt emelt vádat, amelyet a 2006-os szeptemberi eseményekkel kapcsolatban tett közzé a kuruc.info főszerkesztője "A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma" címmel.

A vádhatóság szerint a vádlott ezekben az írásokban több bíróról és ügyészről azt állította, hogy eljárásuk során megsértették a büntetőtörvények előírásait, bűncselekményeket valósítottak meg, valamint tényként állította az ítélkezés tisztaságának megsértését.

A vádlott a cikkekben egyebek mellett "törvénytelen ítéleteket" említett, "politikai fogolykínzásokat előmozdító, kommunista," "jogtipró talárosokat", a "tüntetőket törvénytelen, ávós időket idéző ítéletekkel sújtó" bírákról és ügyészekről beszélt - írja közleményében a főügyészség sajtóirodája.

Az ügyészség szerint a közölt írások mellett több bíró és ügyész fényképét, nevét, lakcímét és telefonszámát is feltüntették, az érintettek hozzájárulása nélkül, és a személyes adatokat tartalmazó írások megjelenése után több bíró kapott szidalmazó vagy fenyegető tartalmú telefonhívásokat, illetve levelet.

A kuruc.info honlapot 2005-ben regisztrálták az arizonai Scottsdale-ben.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly augusztusban kérte Takács Albert akkori igazságügyi minisztertől, hogy vizsgálja meg, milyen alkotmányos eszközök állnak rendelkezésre a portállal szembeni fellépésre.

Tavaly októberben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy gyakorlatilag az Egyesült Államoktól függ, ők tudnak-e tenni valamit a honlap esetleges jogsértő tevékenységének megakadályozására. A honlap idén nyáron leállt. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter július 21-én azt közölte, hogy a magyar hatóságok kérésére hallgattatták el az Egyesült Államokban egy ottani szerverről üzemelő portált.

Az oldal augusztusban újraindult. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter augusztus 22-én azt közölte az MTI-vel, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) továbbra is minden törvényes eszközzel fellép a kuruc.info működtetése ellen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?