Vádalkut kötött Netanjahu korrupciós ügyeinek koronatanúja

Jeruzsálem |

<p>Vádalkut kötött az ügyészséggel Ari Harow, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök volt kabinetfőnöke és bizalmasa, hogy koronatanúként átadja a birtokában lévő információkat a Netanjahu ellen korrupció gyanújával folyó vizsgálatok ügyében - jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.</p>

Cserében saját büntetésének enyhítésére számíthat saját csalási ügyében.

A ynet értesülései szerint Harow a Netanjahura vonatkozó "ezres" és "kétezres" számú aktákkal, azaz a milliárdos oligarcháktól kapott nagy értékű ajándékokkal és a médiabefolyásolási korrupciós ügyekkel kapcsolatban mondhat el átütő, bizonyító erejű információkat. Ezek az izraeli média pénteki jelentései szerint alapvetően megváltoztathatják a Netanjahu ügyeiben egy éve tartó, eddig meglehetősen lassan haladó nyomozás menetét

Csütörtökön hírzárlatot rendeltek el az Ari Harow-val folytatott vádalku-tárgyalásokról, de az erről szóló rendőrségi beadványon első alkalommal már korrupcióval is vádolták a kormányfőt a csalás és hivatali hatalommal történő visszaélés mellett.

A megállapodás alapján Harowt is elítélik saját, a Netanjahu ügyektől független bűnügyében, de csak csalásért és hivatali visszaélésért, és nem fogják börtönbüntetésre ítélni, hanem helyette csak közösségi munkát kell majd végeznie, valamint ki kell fizetnie egy hétszázezer sékeles (mintegy ötvenmillió forintos) pénzbüntetést. 

Benjámin Netanjahu miniszterelnöki hivatala elutasította és "megalapozatlannak" nevezte csütörtökön a korrupcióra vonatkozó gyanúsítást, valamint elismételte a nyomozások kezdete óta számos alkalommal hangoztatott állítást, miszerint "nem volt semmi, és nincs is semmi". 

Ari Harow már 2002 óta szolgálta különböző időszakokban szürke eminenciásként Benjámin Netanjahut ellenzékben és kormányon egyaránt, és rengeteget tud a kormányfő pénzügyeiről, a neki juttatott adományokról, utazásairól és nemzetközi kapcsolatairól.

A kettős, amerikai és izraeli állampolgár Harow 2002-ben kezdett nemzetközi kapcsolatokban tanácsadóként dolgozni Netanjahunak, majd 2003-ban visszatért eredeti hazájába, ahol a Likud Párt Amerikai Barátai nevű szervezet igazgatójaként működött 2006-ig. 

Ezután Izraelben, az ellenzékben lévő Netanjahu hivatalának vezetőjeként dolgozott. 2009-ben, Benjámin Netanjahu kormányfői újraválasztása után a miniszterelnök egyik legközelebbi bizalmasaként környezetének egyik legfontosabb embere volt.

Harow 2010-ben váratlanul visszavonult közhivatalából és két stratégiai tanácsadó céget alapított, amelyekben korábban a politika világában szerzett kapcsolati tőkéjét kamatoztatta. 

Négy évig működött az üzleti szférában, majd 2014-től ismét visszatért Netanjahu mellé, ezúttal kabinetfőnöknek, és ezután ő vezette a Likud választási kampányát is a legutóbbi, 2015-ös választásokon. 

Amikor ismét közhivatalt vállalt, akkor az izraeli törvények értelmében fel kellett adnia magánüzletét, és ezért azokat - a vádak szerint csak papíron, fiktív módon - eladta hárommillió dollárért. A rendőrségi nyomozás eredményei szerint valójában nem kapta meg értük a szerződésben kikötött pénzeket, és továbbra is ő vezette cégeit a háttérből, és magánüzlete érdekében kihasználta hivatali pozícióját. 

A rendőrség ezért már februárban vádemelési javaslattal átadta a Harow-ügy nyomozati anyagát az ügyészségnek, amely pénteken a Netanjahu-ügyekben vádalkut kötött vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?