Václav Havelt méltatta a cseh államfő

Prága |

<p>A cseh köztársasági elnök szerint Václav Havel az újkori cseh állam jelképévé vált, s nagyon sokat tett annak érdekében, hogy Csehország gyorsan beilleszkedjen a szabad és demokratikus államok közösségébe.</p>

"Václav Havel az újkori cseh állam jelképévé vált" - jelentette ki Václav Klaus vasárnap délutáni televíziós beszédében elődje, Václav Havel halálára reagálva.

"Súlyos egészségi állapotát ismertük, de ennek ellenére ez a hír az, amelyet nem mertünk elfogadni" - mutatott rá a mai cseh államfő. Aláhúzta: Havel szinte hősiesen küzdött egészségügyi problémáival.

A cseh államfők székhelyén, a prágai Várban kitűzték a fekete lobogót. Hétfőn délelőtt tíz órától kezdve a Hradzsinban a lakosság is aláírhatja a részvéti íveket.

Klaus vasárnap délutánra meghívta a Cseh Köztársaság legfelsőbb vezetőit - a parlament két házának elnökeit és a miniszterelnököt - a Várba, hogy megbeszéljék Václav Havel elhunytával szükségessé vált lépéseket. 

Klaus elmondta: Havellel a hatvanas években ismerkedett meg, s mindig nagyon tisztelte. Megjegyezte: Havel volt az, aki 1989 novemberében meghívta az akkor alakuló Polgári Szövetségbe, amely az új Csehszlovákia első széleskörű politikai-civil szervezete lett. Az államfő méltatta Havel ellenzéki és emberi jogi szerepét is.

"Személyisége, neve és munkássága alapvető módon hozzájárult ahhoz, hogy a Cseh Köztársaság gyorsan be tudott illeszkedni a szabad és demokratikus országok közösségébe" - hangsúlyozta Klaus.

Petr Nečas miniszterelnök bejelentette, hogy a cseh kormány hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen döntenek a nemzeti gyász kihirdetéséről, illetve a Havel halálával kapcsolatos további dolgokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?