Üzemanyag-feltöltést látnak a műholdak a tervezett észak-koreai rakétaindítás helyszínén

Washington |

<div>Az észak-koreai Szohe űrközpontról a héten készített műholdfelvételek alapján olyan üzemanyag-feltöltési tevékenység folyik ott, amely a korábbi észak-koreai rakétakísérletek esetén az indítás előtt egy-két héttel történt - közölte pénteken egy washingtoni központú Észak-Korea-figyelő intézet, a 38 North.</div>

Észak-Korea úgy tájékoztatta a héten az illetékes szakosított ENSZ-szervezeteket, hogy február 8-a és 25-e között készül felbocsátani egy műholdat.   
A 38 North szerint szerdán és csütörtökön üzemanyag-szállító tartálykocsik érkeztek az ország északnyugati részén lévő űrközpontban az indítóállványhoz. Valószínűleg a föld alatti üzemanyag-tárolókat töltik meg. Ezek alapján helytálló lehet a rakétaindítás Phenjan által megadott időintervalluma - közölte az intézet.   
Ezt a megállapítást megerősítette egy meg nem nevezett amerikai védelmi tisztségviselő, az amerikai hírszerzés pedig úgy becsüli, hogy Észak-Korea helyi idő szerint hétfőre kész lehet a rakétaindítás előkészületeivel.   
Miután Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken telefonon beszélt dél-koreai kollégájával, Pak Gun Hjevel, Barack Obama amerikai elnök is beszélt telefonon Hszivel. A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint egyetértettek abban, hogy a tervezett rakétaindítás "provokatív és destabilizáló" lépés, valamint abban, hogy nem lehet elfogadni Észak-Koreát atomhatalomként. Hangsúlyozták, hogy a nemzetközi közösségnek határozott és egységes választ kell adnia az észak-koreai provokációkra.    
Washington és Peking mindeddig megosztott volt abban a kérdésben, hogy hogyan kellene reagálni Phenjan provokációjára, az Egyesült Államok szigorúbb szankciókat, Kína pedig a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?