Utcai harcok Rómában

Róma |

<p>Békésen indult, rendőrrohammal, incidensekkel és sebesülésekkel végződött a "felháborodottak" római megmozdulása. A Colosseumnál és a lateráni Szent János bazilikánál zajló harcok elől a turisták is menekülésre fogták.</p>

A rendőrség vízágyúkkal oszlatta a randalírozó csoportokat.

Ébredj Európa! Globális változást! A válságért fizessen az, aki okozta! - feliratú traszparensekkel vonult végig Róma városközpontján szombat délután a "felháborodottaknak" a szervezők által több százezresre becsült menete. A tömeget a római egyetemisták vezették, mögöttük a pedagógus-szakszervezetek, Fiat-munkások, munkanélküliek, környezetvédők haladtak, akik a vízszolgáltatás privatizációja ellen is tüntettek, voltak, akik tőzsdei brókernek öltöztek be. Utolsóként az olasz ellenzéki pártok vonultak a menetben. Egész Itáliából 750 busszal és vonattal is érkeztek a  részvevők. Az egyik középkorú tüntető az MTI-nek elmondta, "a válság fenntarthatatlan helyzetet teremtett, mi lesz a következő generációval, ha már a mi állásunk és fizetésünk is veszélyben van". Mások a pénteken bizalmat kapott római kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakoztak.

A tüntetők többsége békésen vonult fel: nem hiányzott a zene, a tánc és ingyen sört is osztottak. Volt, aki sárkánynak öltözött be, így tiltakozva az olasz jegybank eddigi, az Európai Központi Bank új  elnöke, Mario Draghi ellen, akinek a neve olaszul sárkányt jelent.

A menet nyugalmát a feketébe öltözött, arcát eltakaró Black Bloc szélsőséges csoport tagjai zavarták meg : kirakatokat és bankautomatákat törtek be, üzleteket fosztogattak, több autót is felgyújtottak. A botokkal és füstbombával felfegyverzett Black Bloc a Colosseumnál a rendőrséggel is összecsapott és elfoglalta a Forum Romanumon a Maxentius-bazilikát, a turisták pedig menekültek. Egy másik csoport a védelmi minisztériumba próbált behatolni.

A hatóságok végül vízágyúkkal oszlatták a tömeget a lateráni Szent János bazilika előtti téren is. Az erőszakosokat a tömeg is megpróbálta kiszorítani a menetből, többnyire sikertelenül. Több helyszínen a békés tüntetők és az erőszakosok verekedtek össze. "Igaza van a fiataloknak, hogy fel vannak háborodva!" - hangoztatta  Draghi a G20-ak párizsi csúcsa alkalmából tett nyilatkozatában. "Fiatalkorunkban mi is forradalmat akartunk csinálni.

A mai fiatalok tüntetés helyett inkább javaslatokat tegyenek" - kommentálta a történteket Confindustria gyáriparos szövetség alelnöke, Alberto Bombassei. Az egyik tüntető nagymama elmondta, ő 1968-ban is az utcai barikádokon volt, de akkor szerinte még több volt az illúzió a világban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?