Ursula von der Leyen Navalnij azonnali szabadonengedésére szólított fel

Ursula von der Leyen

Az Európai Bizottság elnöke elítélte hétfőn Alekszej Navalnij letartóztatását, és az orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon engedésére és biztonságának szavatolására szólította fel az orosz hatóságokat.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta: a politikai ellenzék fogva tartása nem egyeztethető össze Oroszország nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Hozzátette, hogy továbbra is számítanak a Navalnij ellen elkövetett merénylet független szervek általi és alapos kivizsgálására.

Alekszej Navalnijt vasárnap vette őrizetbe az orosz rendőrség a moszkvai seremetyjevói repülőtéren. A politikus Berlinből érkezett vissza hazájába, ahol azt követően kezelték kórházban, hogy augusztusban több nyugati laboratórium megállapítása szerint Oroszországban megmérgezték. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.

Navalnij ellen az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) kezdeményezése alapján december 29. óta elfogatóparancs volt érvényben Oroszországban. A szolgálat múlt héten keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon, amelyben indítványozta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek.  

A Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat vasárnap este közölte, hogy a politikus a bíróság ítéletéig őrizetben marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?