Uniós romastratégiát akar az Európai Parlament

Strassbourg. Az Európai Parlament uniós cselekvési tervet szeretne romákkal kapcsolatos problémák kezelésére. Ennek érdekében a romapolitika összehangolásáért felelős biztost jelölne ki, valamint a romák munkavállalását és kisvállalkozásait is támogatná.

A strassbourgi testület január végén fogadott el egy erről szóló állásfoglalást, melyben megszavazta az európai romastratégia kialakítását sürgeti. Járóka Lívia (Fidesz-MPP), Lévai Katalin (MSZP) és Mohácsi Viktória (SZDSZ) is előterjesztői voltak annak a romákkal kapcsolatos európai stratégiáról szóló pártközi kompromisszumos állásfoglalás-tervezetnek, amelyet 510 igen, 36 nem, 67 tartózkodó szavazattal fogadott el az Európai Parlament.

A szöveg szerint „az Európában élő 12–15 millió romát, akik közül mintegy 10 millió az Európai Unióban él, faji alapú megkülönböztetés és sok esetben súlyos strukturális diszkrimináció, szegénység, valamint társadalmi kirekesztés, továbbá nemen, életkoron, fogyatékosságon és szexuális irányultságon alapuló többszörös megkülönböztetés sújtja”.

Nem történt előrelépés

A képviselők úgy vélik, az „európai romák helyzete különbözik az európai nemzeti kisebbségekétől, ami indokolja a konkrét európai szintű intézkedések szük?ségességét”. Az állásfoglalás szerint „a romákkal szembeni faji megkülönböztetés elleni küzdelemben, valamint az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, az egészségügyhöz és a lakhatáshoz való jogaik megvédése terén nem történt előrelépés a legtöbb tagállam?ban”. Számos országban oktatási szegregáció, gettósodás tapasztalható, emellett „a cigányellenesség és a romafóbia még mindig széles körben elterjedt Európában, és a szélsőségesek által propagált és kiaknázott jelenség, ami rasszista támadások, uszító beszédek, jogtalan kilakoltatások és rendőrségi zaklatás formájában csúcsosodik ki” – áll a szövegben, amely szerint „különösen kiszolgáltatottak a más uniós országban élő romák”.

Megfelelő társadalmi és politikai környezet

A képviselők úgy vélik, „a roma közösségek társadalmi integrációja továbbra is elérendő cél, és megfelelő uniós eszközöket kell használni annak érdekében, hogy hathatós és látható változás történjen ezen a területen”. Az EP „nyomatékosan és nyíltan elítéli a romákat és az egyéb, „cigánynak” tekintett személyeket érő hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját”.

A parlament felhívja a tagállamokat és az unió intézményeit, hogy támogassák a szükséges intézkedéseket a romák befogadását segítő társadalmi és politikai környezet megteremtése érdekében, ezen kívül sürgeti az EU új Alapjogi Ügynökségét, hogy helyezze a cigányellenességet munkaprogramja legfontosabb ügyei közé.

Uniós biztos a romák integrációjáért

Az EP a romák társadalmi integrációjára vonatkozó európai keretstratégia kidolgozását várja el az Európai Bizottságtól, valamint azt, hogy alakítson ki a romák integrációjára vonatkozó közösségi cselekvési tervet, amelynek feladata lesz, hogy pénzügyi támogatást biztosítson a romák társadalmi integrációjára vonatkozó európai keretstratégia végrehajtásához. A parlament emellett arra kéri a Bizottságot, hogy jelöljön ki egy, a romákkal kapcsolatos politika összehangolásáért felelős biztost, és hogy a magánbefektetések esélyegyenlőségre gyakorolt hatását tegye az uniós támogatások odaítélésének egyik fontos és elszámoltatható tényezőjévé. A képviselők olyan összeurópai válságtérképet is készíttetnének a Bizottsággal, amely az unión belül felméri és megvizsgálja azokat a területeket, ahol a roma közösségeket a legnagyobb mértékben sújtja a szegénység és a társadalmi kirekesztés.

Roma kisvállalkozások támogatása

A képviselők szerint a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférésnek a romákkal kapcsolatos európai stratégiában prioritásnak kell lennie. Az EP támogatná a romák munkaerőpiaci integrációját, a romák vállalkozói tevékenységének, kisvállalkozásainak elősegítését is. Ez utóbbi érdekében, valamint a hátrányos helyzetű közösségeket tönkretevő uzsora gyakorlatának helyettesítése céljából mikrohitelrendszer bevezetését is javasolja az EP. Az EP 209 igen, 309 nem, 135 tartózkodó szavazattal elutasított egy módosító indítványt, amely felszólította volna a romákat, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat, különös tekintettel a nők és gyermekek jogaira, tartózkodjanak a kényszerházasságoktól és a hagyományos gyakorlatoktól”. (ú, gondola)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?