Uniós biztos: el kell érni, hogy az LMBTI közösséghez tartozók családot alapíthassanak

Helena Dalli

El kell érni, hogy az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz és interszexuális) csoportokhoz tartozók családot alapíthassanak mindenütt az Európai Unióban anélkül, hogy bármilyen megkülönböztetés érné őket – foglalt állást Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

A máltai biztos az uniónak az LMBTI-hez tartozók szabadságát biztosító övezetté nyilvánítását szorgalmazó indítványról tartott vitában szólalt fel. Elmondta, hogy az indítványt az Európai Bizottság is támogatja, mivel a testületnek az a meggyőződése hogy mihamarább ki kell építeni egy egyenlőségen, megkülönböztetésmentességen alapuló EU-t. Hangsúlyozta: az uniónak olyan helynek kell lennie, ahol mindenki az lehet, ami szeretne lenni, és azt szeretheti, akit akar, anélkül, hogy hátrányos következményektől kéne tartania.

„Nem szabad hagyni, hogy az LMBTI közösséghez tartozók továbbra is tartsanak a társadalom negatív hozzáállásától, a közigazgatási diszkriminációtól. Nem szabad hagyni továbbá, hogy ezen okok miatt hazájuk elhagyására kényszerüljenek” – jelentette ki.

A biztos felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unióban még mindig nagyon sokan élnek ebből a szempontból jogfosztottságban. Mint mondta, néhány tagállamban az LMBTI-csoportokhoz tartozók állandó nyomásnak vannak kitéve azáltal, hogy a politikusok és a vallási vezetők „ujjal mutogatnak rájuk, és azt terjesztik, hogy veszélyesek a gyerekekre nézve”.

Rámutatott, hogy a bizottság által múlt novemberben bemutatott LMBTI-stratégia egyenlő esélyeket és biztonságot kíván teremteni ezen kisebbséghez tartozók számára az uniós tagállamokban. A testület megkezdte a stratégia végrehajtását, és figyelemmel kíséri, hogy a tagállamok alkalmazkodnak-e az uniós előírásokhoz.

Sophie In 't Veld, az EP Renew frakciójának holland képviselője a vitában felhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelországban az „LMBTI-mentes övezetek” bevezetése baljós üzenetet hordoz, de Európa azon üzenete, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz, erősebb ennél. „Felszólítom az EU polgárait, hogy ezt az üzenetet visszhangozzák” – jelentette ki a képviselő.

Katarina Barley német szociáldemokrata képviselő azt emelte ki, hogy „ha valakinek a jogait veszélyeztetik Európában, akkor az egyben fenyegetést jelent a demokráciára, a szólásszabadság és média szabadságra és az ellenzékiek szabadságára vonatkozóan is.”

„Nem meglepő, hogy Magyarországon és Lengyelországban ezek az aggályok felmerülnek. Ha a demokráciáért állunk ki, akkor támogatnunk kell a kisebbségeket is” – hangsúlyozta a képviselő.

Az EP csütörtökön szavaz az indítványról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?