Az ukrajnai gyermekek több mint fele arra kényszerült, hogy elhagyja otthonát a február 24-én kezdődött orosz támadások miatt – közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön.
UNICEF: az ukrajnai gyermekek több mint fele otthona elhagyására kényszerült
„Az ukrajnai háború egy hónapja alatt 4,3 millió gyermek, az ország 7,5 milliósra becsült kiskorú lakosságának több mint fele kényszerült menekülni” – pontosított közleményében az UNICEF.
A határt körülbelül 1,8 millió gyermek lépte át, a szomszédos országokban keresve menedéket a harcok elől. A többiek az országon belül próbáltak biztonságba jutni.
Az ENSZ Gyermekalapját vezető Catherine Russell elmondta: a második világháború óta alig akadt példa arra, hogy a gyermekek ilyen gyorsan és nagy számban kényszerüljenek menekülésre. Hozzátette: a háború tartós következményekkel járhat a jövendő nemzedékek számára.
„A borzalmas és szűnni nem akaró erőszak a gyermekek biztonságát, jólétét és az alapvető szolgáltatásokhoz történő hozzáférését fenyegeti” – jegyezte meg Russell.
A konfliktus kezdete óta legalább 81 gyermek vesztette életét és 108 sebesült meg az ENSZ emberi jogi főbiztosságának legfrissebb, szerdán közzétett jelentése szerint. A főbiztosság attól tart, hogy a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek.
A háború a polgári infrastruktúrát is pusztította, és sok helyütt ellehetetlenítette a hozzáférést az alapvető szolgáltatásokhoz. Mintegy 1,4 millió ember maradt ivóvíz nélkül az országban.
Az UNICEF úgy tudja, hogy több mint 450 ezer, 6 és 23 hónap közötti gyermeknek van szüksége élelmezési támogatásra. Emellett csökkent a beadott gyermekkori védőoltások száma, főként a kanyaró és a járványos gyermekbénulás esetében, ez pedig gyorsan járványok kialakulásához vezethet a túlzsúfolt területeken.
„A gyermekeknek békére és védelemre van szükségük, mégpedig azonnal” – hangsúlyozta Russell. „Szükségük van a jogaikra. Az UNICEF továbbra is azonnali tűzszünetet és a gyermekek védelmét követeli. A kórházakat, az iskolákat és a civileknek otthont adó épületeket is magában foglaló kritikus infrastruktúra nem válhat támadások célpontjává” – szögezte le a tisztségviselő.
Az UNICEF és partnerei humanitárius segítséget nyújtanak a gyermekeknek Ukrajnában és a szomszédos országokban. A szervezet kilenc ukrajnai régió 49 kórházába – köztük Kijevbe, Harkivba, Dnyipróba és Lvivbe – szállított orvosi eszközöket, valamint vízzel és higiéniai termékekkel látja el az ostromlott lakosságot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.