UNICEF: az elmúlt húsz napban 1,4 millió gyermek kényszerült menekülésre

ukrán válság k

Az elmúlt 20 napban mintegy 1,4 millió gyermek kényszerült menekülésre Ukrajnából a háború miatt – közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.

James Elder, a szervezet szóvivője genfi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szinte minden másodpercben menekültté válik ott egy gyermek.

Keddre több mint 2,95 millióra nőtt az Ukrajnából elmenekült emberek száma az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legutóbbi számítása szerint – emlékeztetett az AP hírügynökség.

„Kirobbanásának sebességét és mértékét tekintve ez a válság példa nélküli a második világháború óta” – tette hozzá Elder.

A nyugat-ukrajnai Rivne hatóságai szerint 19-re nőtt a városhoz közeli tévétorony elleni hétfői orosz rakétatámadásban meghaltak száma. A rivnei regionális önkormányzat kedden a Facebook-oldalán tette közzé, hogy 19 ember meghalt és kilencen megsebesültek az Antopol településen lévő tévétorony elleni támadásban. A település mintegy 160 kilométerre van a lengyel hatától. Az első jelentések még kilenc halálos áldozatról szóltak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök friss bejelentése szerint kedden folytatódnak a tárgyalások az ukrán és az orosz delegáció között. Zelenszkij újabb videóbeszédében elmondta, hogy az ukrán delegáció jó munkát végzett a hétfői tárgyalások során. További részletekkel nem szolgált erről. Elmondta viszont, hogy hétfőn beszélt Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a háború gyors megállítása és „a becsületes béke” elérésére irányuló erőfeszítések részeként.

Bennett, aki közvetíteni akart a békés rendezés érdekében, hétfőn tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter közölte: Ankara tárgyal Moszkvával és Kijevvel annak érdekében, hogy biztosítsák az ostromlott Mariupol városában rekedt mintegy száz török állampolgár evakuálását.

Több tucatnyi török és más török állampolgár egy mecsetben keresett menedéket az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban a bekerítő orosz támadás elől.

A török védelmi minisztérium tisztviselői hozzátették: remélik, hogy az orosz hatóságok biztonsági intézkedései után hamarosan megkezdődik az evakuálás Mariupolból. Ez azt jelenti, hogy állításuk szerint a városba vezető utakat megtisztították az aknáktól, és folyamatban van a humanitárius folyosók megnyitása, a buszok beengedése Mariupolba. A tisztviselők a minisztérium szabályának megfelelően névtelenségük megőrzése mellett adtak tájékoztatást.

Cavusoglu az mondta még: Törökország eddig 14 800 állampolgárát menekítette ki Ukrajnából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?