Ukrán válság – A tartózkodó Peking és dilemmái

Ukrajna elég messze van Kínától, de nem annyira, hogy a világ ne lenne kíváncsi Peking szavára, vagy akár megkerülhetné azt. Erre utaltak azok a pekingi vezetéssel folytatott telefonbeszélgetések is, amelyekről végül minden fél a diplomácia panelkifejezéseivel lényegében a maga álláspontjának támogatásáról számolt be. A kínai elnökkel Obama, Merkel és Putyin is beszélt. Hogy mire jutottak, valójában nem tudni. A legutóbbi kínai külügyi szóvivői megnyilatkozás is csak azt igyekezett hangsúlyozni, hogy Kína "tárgyilagos és méltányos" álláspontot képvisel.

    Kína mint szinte valamennyi a közelmúltban a világban kirobbant konfliktus alkalmával - így például Líbia, Szíria és Egyiptom esetében vagy akár a Koreai-félszigeten tapasztalható feszültséggel kapcsolatban - a kijevi eseményeket követően is ugyanazt mondta, amit szokott. Peking nyugalomra, önmérsékletre szólít fel, politikai megoldást, tárgyalásokat, párbeszédet szorgalmaz. Megjegyzi - ahogyan tette ezt Ukrajna esetében is -, hogy tiszteletben tartja más országok szuverenitását, függetlenségét és területi integritását, továbbá népének választási jogát a saját körülményeinek megfelelő fejlődési úthoz. Többnyire az adott régió és a világ békéjének és biztonságának védelmére is felhívja a figyelmet, támogatja a közvetítési kísérleteket és elítéli a szankciók minden formáját.

    Az ukrán válságban Peking nem igyekezett előtérbe kerülni, és  kerülte az egyértelmű kormányzati szintű állásfoglalást. Miközben pedig a markáns kormányzati kiállás hiányzott, az állami média nem fukarkodott a véleménycikkekkel, jól kifejezve, hogy a diplomácia helyi boszorkánykonyhájában milyen vélemények fogalmazódnak meg, mit takarnak el valójában a sokszor egyértelműnek ható, kétértelmű közleményklisék. Zárójelben: a kínai diplomácia az ukrán, krími válsággal kapcsolatos diplomáciai szóhasználatába beépített egy mondatot, amely valahogy úgy hangzott, hogy a kialakult helyzetnek, vagyis annak, hogy idáig fajult, "oka van". Ezt aztán senki nem magyarázta tovább.

    A kommentárok azonban világosan a Nyugatot, Európát és az Egyesült Államokat okolják a kijevi történésekért, a Majdanon történteket "színes forradalomként" emlegetik és azzal vádolják a Nyugatot, hogy hidegháborús mentalitást tanúsít Oroszországgal szemben. A krími népszavazással kapcsolatos nyugati ellenállást egy kettős mérce egyértelmű megnyilvánulásának tartják.