Ukrán kormányzó: az orosz hadsereg Harkiv megyét ágyúzta, halálos áldozatok is vannak

ukrán válság k

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Lipci és Mala Danilivka településeket ágyúzták, valamint két irányított légibombát dobtak Vovcsanszk városra szerda délután, a támadások következtében életét vesztette két nő és egy 14 éves lány, három helybeli pedig megsebesült – közölte Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója.

A tisztségviselő elmondta, hogy a támadásokat helyi idő szerint délután két óra körül hajtották végre. Kigyulladt egy bolt és egy gyógyszertár. A kormányzó hozzátette, lehetnek még emberek a romok alatt.

A mentést végzők egy anya és 12 éves gyermeke holttestét ásták ki a romok alól szerdán a Donyeck megyei Kosztyantinyivkában, amelyre előző nap mért csapást Oroszország – közölte az ukrán főügyészség és a katasztrófavédelmi szolgálat a Telegramon.

A katasztrófavédelem közlése szerint velük együtt háromra emelkedett a támadás civil áldozatainak száma. Arra emlékeztettek, hogy kedden az orosz erők légibombával eltaláltak egy kétszintes házat a városban, az épület részben romba dőlt.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság közölte, hogy a kora reggeli órákban az oroszok drónokkal és rakétákkal intéztek támadást a déli országrészben lévő Odessza és Mikolajiv megyék ellen. Az odesszai régióban a közlekedési és az energetikai infrustruktúrát érte támadás, a megyében az eddigi adatok szerint ketten sérültek meg, egy közlekedési vállalat dolgozói. A mikolajivi régióban egy közelebbről meg nem nevezett energetikai létesítmény károsodott, személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Az ukrán légierő arról számolt be a Telegramon, hogy szerdára virradóan Oroszország 17 Sahid támadó drónnal, két Iszkander-K és egy Iszkander-M rakétával támadta meg Ukrajnát, a légvédelem 14 drónt semmisített meg az odesszai és a mikolajivi régiók fölött.

Kora este az orosz hadsereg újabb támadást intézet Odessza megye ellen. A kormányzó közlése szerint Odessza város környékére mértek csapást  Iszkander-M rakétával, aminek következtében négyen meghaltak, köztük egy tízéves kislány.

Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője közölte, hogy az orosz megszállás alatti Krím félszigeten az orosz erők elveszítettek egy Ka-27-es helikoptert. Hozzátette, hogy az orosz hadsereg azt állítja, hogy egy Mi-24-es lezuhant.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra hozzávetőleg meghaladta a 450 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 22 orosz harckocsit, 18 tüzérségi rendszert és 37 drónt.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy őrizetbe vették a Viktor Janukovics Moszkva-barát exállamfő egykori szervezetének, a Régiók Pártjának volt parlamenti képviselőjét, Vladiszlav Lukjanovot egy Odessza megyei határellenőrzési pont közelében. A férfi külföldre akart menekülni. 2020-ban Lukjanov a Donyeck megyei Bahmut városi tanácsának tagja lett. Az SZBU közlése szerint a régió egy részének orosz megszállása után a gyanúsított „együttműködni kezdett az ellenséggel”, és az orosz törvények értelmében „újraregisztrálta” saját internetszolgáltató cégét. Emellett teljes hozzáférést biztosított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) vállalata berendezéseihez, ami lehetővé tette az orosz hírszerzés számára, hogy figyelemmel kísérje a helyi lakosság internetes tevékenységét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?