Ukrán főügyész: Oroszország több száz ukrán gyermeket ölt meg 2014 óta hadműveleteiben

ukrán válság k

Ukrajna elleni hadműveleteinek 2014-es kezdete óta Oroszország több mint 800 gyereket ölt meg Ukrajnában, és ebből 551-et 2022-es „teljes körű inváziója” óta, továbbá legalább 1368-at megsebesített a támadásaival – közölte Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerdán hivatala Telegram-csatornáján.

„A háború nem 2022-ben, hanem 2014-ben kezdődött. Azóta Oroszország több mint 800 ukrán gyermeket fosztott meg az életétől. Még nem ismerjük az orosz bűncselekmények valódi mértékét, azokét, amelyeket a megszállt ukrajnai területeken követtek el, amelyekhez jelenleg nincs hozzáférésünk” – fejtette ki a főügyész.

Kosztyin kiemelte: jelenleg 3800 büntetőeljárásban folyik nyomozás. „Ötvennégy, gyermekek elleni bűncselekményt elkövető személyt azonosítottak és gyanúsítottak meg a hatóságok” – közölte. Hozzátette, hogy 43 büntetőeljárásban zárult le a nyomozás, és került az ügy a bíróság elé, továbbá 31 embert már elítéltek gyermekek elleni háborús bűnök miatt.

Kiemelte, hogy ukrán gyermekek Oroszországba hurcolásának ügyében az ukrán főügyészség napi együttműködést folytat, bizonyítékokat és információkat cserél a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatalával, amely tavaly irodát nyitott Kijevben. „Az ICC által kiadott elfogatóparancsok csak az első eredmények” – hangsúlyozta a főügyész.

Közölte még, hogy az ukrán hatóságok által végzett nyomozások eredményeképpen hét gyanúsítottat azonosítottak ukrán gyerekek jogellenes elhurcolásával kapcsolatban. Hozzáfűzte: köztük van egy orosz parlamenti képviselő és egy, az Igazságos Oroszország párt „vezetőjéhez közel álló” személy is, de nem nevezte meg őket.

Kosztyin hangsúlyozta, hogy az elkövetők megbüntetése mellett a gyermekek hazaszállításán is dolgoznak. „Az ukrán béketerv megvalósításának keretében erre a célra létrehozott nemzetközi koalíció több mint 36 országot foglal magában, és már aktívan dolgozik a gyermekek hazaszállításán” – zárta beszámolóját a főügyész.

Kitért a témára Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki szerdán Katarba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson Tamím bin Hamad Ál Száni sejkkel, katari emírrel. Érkezése után a közösségi oldalain közzétett bejegyzésében Zelenszkij kiemelte, hogy Katar segít Ukrajnának az Oroszország által elhurcolt gyermekek visszajuttatásában. „Ennek a munkának a folytatásáról fogunk beszélni az ukrán gyermekek visszatérésére létrehozott nemzetközi koalíció keretein és a Svájcban rendezendő békecsúcs keretében egyaránt, ahol ez a napirendi pontok között szerepel” – szögezte le.

Megjegyezte, hogy Katar aktívan részt vett a hónap közepén tartandó békecsúcs előkészítésében, és reményei szerint azon a Közel-Kelet egyik „hangadójává válik” az emberek hazatérése, a globális élelmezés, valamint a nukleáris és energiabiztonság érdekében. Az elnök közlése szerint számos kétoldalú gazdasági és biztonsági kérdés megvitatását is tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?