Ukrajnai hadifoglyok zavaros magyarországi ügye

ukrán válság k

A kijevi külügyminisztérium szerint a Magyarországra hozott hadifoglyoknak azt sem engedik meg, hogy kapcsolatba lépjenek az ukrán nagykövetséggel. Az Európai Bizottság szerint Budapest magyarázattal tartozik a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyok ügyében.

Az ukrán diplomatáknak az elmúlt napokban az ukrán állampolgárokkal való közvetlen kapcsolatfelvételre tett minden kísérlete sikertelen volt” – közölte Facebook-posztjában a kijevi külügyminisztérium szóvivője, utalva a 11 kárpátaljai hadifogolyra, akit Oroszország átadott Magyarországnak. Oleg Nikolenko közlése szerint az érintettek hozzátartozóitól kapott információk azt sejtetik, hogy nem felelnek meg a valóságnak a magyar hatóságok kijelentései, amelyek a Magyarországon tartózkodó ukrán katonák „státuszáról” szólnak. Valójában – írta a szóvivő – elszigetelik őket, nem férnek hozzá nyílt információforrásokhoz, nem kommunikálhatnak családtagjaikkal más személyek jelenlétében, és nem léphetnek kapcsolatba Ukrajna nagykövetségével sem. Ez azt jelenti, hogy nem igaz, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes állít, vagyis hogy a hadifoglyok Magyarországon visszanyerték a szabadságukat. Gulyás Gergely miniszter hétfőn azt mondta: „Nem vagyunk rendőrállam, ezek az emberek szabadon mozoghatnak, nem ellenőrizzük őket”.

Felmerült, hogy az ukrán foglyok szabadon bocsátása és Magyarországra szállítása Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes személyes kezdeményezése lehetett, a kormány más tagjainak tudta vagy részvétele nélkül. A helyzet továbbra is megoldatlan, és további tisztázásra van szükség Magyarország részéről az Ukrajnával kapcsolatos lépésekkel és kommunikációval kapcsolatban. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszer szerint Orbán Viktor politikai érdekei miatt szállították a kárpátaljai hadifoglyokat Oroszországból Magyarországra. A külügyminiszter azt mondta, szerinte a magyar miniszterelnöknek meg kellett mutatnia a magyarországi és határon túli magyaroknak, hogy ő az egyetlen „védelmezőjük”.

Az Európai Bizottság szerint Budapest magyarázattal tartozik a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyok ügyében, valamint azt is tisztáznia kell, hogy ebben a kérdésben milyen csatornákon akar kommunikálni Kijevvel – jelentette ki Peter Stano uniós szóvivő.A magyar hatóságoknak magyarázatot kellene adniuk az Oroszország által hadifogolyként fogva tartott ukrán állampolgárok szabadon bocsátása ügyében

(24.hu, Npsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?