Ukrajnában gyengül a járvány, de lehet újabb hullám

Kijev |

<p>Gyengült az influenza, a légúti megbetegedések terjedése Ukrajnában az elmúlt napokban a helyi hatóságok hétfői adatai szerint, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem zárja ki az újabb hullámot.</p>

"Az elmúlt napokban csökkent a napi regisztrált megbetegedések száma" - közölte Vaszil Lazorisinec egészségügyi miniszterhelyettes hétfői sajtótájékoztatóján.
    Az új betegek száma, amely november 4-én volt a legmagasabb (127 ezer), csökkenni kezdett, és vasárnap már csak 32 ezer volt az egészségügyi minisztérium adatai szerint.
    Október közepe óta közel egymillió (969 ezer) embert érintett a járvány Ukrajnában, mintegy 49 ezren kerültek kórházba, és 155-en haltak meg - tette hozzá Lazorisinec.
    Hatvanöt bizonyított H1N1-fertőzést találtak az országban, ebből 14 végződött halállal - tette hozzá Mihajlo Holubcsikov, a tárca járványügyi statisztikával foglalkozó illetékese.
    Az Ukrajnában dolgozó WHO-küldöttség szóvivője, Christian Lindmeier megerősítette a járvány lassulását, főként az ország nyugati részében, ahol kezdődött, de nem zárta ki, hogy néhány hónap múlva újabb hullám érkezhet.
    Viktor Juscsenko államfő egy tv-interjúban kizárta, hogy az influenzajárvány miatt későbbre halasztanák a január 17-re kitűzött választásokat.
    Ihor Popov, az elnöki hivatal helyettes vezetője az Ukrajinszka Pravda hírportálon pénteken megjelent írásában nem zárta ki, hogy az influenzajárvány miatt szükségállapotot kell bevezetni, és az elnökválasztást május 30-ra halasztani.
    Arra a kérdésre válaszolva, hogy elrendel-e rendkívüli állapotot Ukrajnában, elhalasztva a választásokat, Juscsenko a Kanal 5 (5. csatorna) műsorában vasárnap leszögezte: "Nem, erre nincs ok".
    Popov ötletét az elnökjelöltek közül Julija Timosenko kormányfő, Arszenyij Jacenyuk volt külügyminiszter és Volodimir Litvin házelnök elutasította, a népszerűségi listákat vezető Viktor Janukovics ellenzéki jelölt, volt kormányfő pedig nem foglalt állást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?