Ukrajna Oroszország kizárását kéri az ENSZ-ből

ukrán válság k

Ukrajna felszólította vasárnap az ENSZ tagállamait, hogy fosszák meg Oroszországot vétójogától a szervezet Biztonsági Tanácsában és zárják ki a világszervezetből – tudatta hétfőn a kijevi külügyminisztérium.

Nem sokkal korábban Andrij Melnik ukrán külügyminiszter-helyettes a dpa német hírügynökségnek adott interjúban leszögezte: Ukrajnának sürgősen nyugati harckocsikra, vadászgépekre, hadihajókra, rakéta-sorozatvetőkre és lőszerekre van szüksége.

A volt berlini nagykövet úgy fogalmazott, hogy ez az egyetlen kívánsága karácsonyra, ha ez nem teljesül, akkor a háború tovább fog húzódni, és még több szenvedést, halált és pusztulást hoz Ukrajnára.  

Melnik kiemelte, hogy Kijev nagyon hálás az Egyesült Államok által vállalt „új, bátor lépésekért”, de szerinte világos, hogy „még számos további tabut le kell dönteni”.     

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatása során 1,85 milliárd dollár értékben újabb katonai segélyt ígért Ukrajnának, amelynek egy Patriot típusú, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer is része.

Andrij Melnik az interjúban arról is beszélt, hogy úgy látják, Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyon hosszú háborúra készíti fel az orosz hadsereget és az orosz embereket, és már minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósít. Hozzátette, hogy az ukránok készek az utolsó leheletükig küzdeni hazájuk felszabadításáért, beleértve a Krím félszigetet is. „Ez egészen bizonyos, és független attól, hogy szövetségeseink miként cselekszenek” – jegyezte meg.

Melnik elutasította annak lehetőségét, hogy tárgyalni kezdjenek Oroszországgal, mert Kijev szerint a Kreml „pusztán blöfföl”, amikor nyitottnak mutatkozik a párbeszédre. Azt pedig kategorikusan visszautasította, hogy Ukrajna esetleg feladja bizonyos területeit. „Ez elfogadhatatlan Kijev számára. Soha nem fog megtörténni” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?