Ukrajna már bánja, hogy lemondott atomfegyvereiről

ukrán válság

A nyugati hatalmak Vlagyimir Putyin elnök lépését látva attól tartanak, hogy Oroszország rá fog támadni Ukrajnára. Elemzők szerint Donyeck és Luhanszk régióba Oroszország már katonákat, vagy ahogy ők hívják „békefentartókat” küldhet, amiket úgy állíthat be, hogy saját polgárait védi csupán, hiszen a két régióban több százezren kaptak orosz állampolgárságot az elmúlt időszakban. 

Boris Johnson Putyin bejelentését követően azt mondta, hogy Nagy-Britannia továbbra is kiáll Ukrajna mellett. A brit miniszterelnök kijelentette, hogy az Egyesült Királyság továbbra is gondolkodik, hogy hogyan tudja az ukránokat segíteni a ebben a „nagyon sötét és nehéz időszakban”.

A háborús konfliktussal szembenéző Ukrajnában egyre többen gondolják úgy, hogy a Szovjetunió szétesésével súlyos hiba volt lemondani az ország területén lévő szovjet atomarzenálról. A Szovjetunió 1991-es szétesésekor az országban mintegy 5000 robbanófej volt, amivel Ukrajna a világ harmadik legnagyobb atomhatalmának számított. Azonban 1994. december 5-én Kijev aláírta a Budapesti Memorandumot, amelyben három atomnagyhatalom – az USA, az Egyesült Királyság és Oroszország – megígérte a Szovjetunió 1991-es széthullása után atomfegyverrel rendelkező volt tagköztársaságoknak, Kazahsztánnak, Fehéroroszországnak és Ukrajnának, hogy szavatolja szuverenitásukat és területi sérthetetlenségüket, ha lemondanak ezekről.

(hvg, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?