Ukrajna felfüggesztette a Krímbe irányuló vasúti és közúti forgalmát

Kijev |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Ukrajna pénteken bejelentette, hogy biztonsági okokból felfüggeszti a Krímbe irányuló vasúti személy- és teherszállítást, akárcsak az autóbuszjáratokat.</span></p>

Az Ukrzaliznytsia ukrán vasúti társaság jelezte: a teherszállítást már péntektől leállítja, a személyszállító járatok viszont hétfőig fokozatosan szűnnek meg.

A vállalat ugyanakkor nem közölte, hogy a biztonsági megfontolásokra hivatkozó, ideiglenesnek mondott intézkedése meddig marad érvényben, és azt sem pontosította, hogy milyen biztonsági aggodalmak miatt vezették be a korlátozást. A társaság közleményében csupán ennyi olvasható: "Az utasok biztonságának szavatolása érdekében (a vasúti társaság) a Krím félszigetre tartó vonatjáratait megállítja Novoolekszijivka és Herszon állomásnál", vagyis annál a két városnál, amely még az ukrán területen a Krím határának közelében fekszik.

Az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteken bejelentette, hogy ettől a naptól megszünteti az autóbuszforgalmat a félszigetre, a buszállomásokon már be is tiltották az említett járatokra szóló jegyek árusítását.

A térséget ellátó ukrán állami áramszolgáltató december 24-én egy időre lekapcsolta az áramszolgáltatást is, emiatt egész délelőtt nem volt áram a Krímben. Az ukrán vállalat arra hivatkozva tette ezt, hogy a félszigeten túllépték az áramfogyasztásra vonatkozó, megszabott keretet.

Ukrajna fedezi az Oroszország által márciusban annektált Krím áramszükségletének 80 százalékát. Az Ukrinterenergo ukrán állami áramszolgáltató szerint, ha romlik az áramellátás Ukrajnában, akkor teljesen leállhat a Krím ellátása elektromos energiával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?