Ukrajna erőteljesebb támogatására szólítottak fel Lengyelország és a balti államok házelnökei

Leopard 2

Ukrajna erőteljesebb támogatására szólítottak fel más országokat Lengyelország és a három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) házelnökei abban a közös nyilatkozatban, amelyet pénteken a varsói szejm honlapján tettek közzé.

Az ukrajnai orosz támadás kezdetének első évfordulója alkalmából megfogalmazott dokumentumban Elzbieta Witek, a lengyel parlamenti alsóház elnöke, valamint az észt, a lett és a litván házelnök – Jüri Ratas, Edvards Smiltens, Viktorija Cmilyte-Nielsen – leszögezik: az orosz agresszió mérhetetlen szenvedést hozott az ukrán népnek, világszerte embermilliók életére hat ki, és komoly támadást jelent a nemzetközi jogrenddel szemben.

A négy házelnök aláhúzta: addig, amíg erre szükség lesz, országaik politikai, gazdasági, katonai és humanitárius támogatást nyújtanak Ukrajnának. „Felszólítjuk a többi országot is, hogy növeljék Ukrajna támogatását, és biztosítsák ezáltal az ukrán függetlenség és területi egység védelmének képességét” – áll a nyilatkozatban.

Megerősítették Ukrajna európai uniós és NATO-tagságának támogatását is.

Hangsúlyozták továbbá: soha nem ismerik el az ukrán területek – ezen belül a Krím félsziget, Donyeck, Luhanszk, Herszon, Zaporizzsija – illegális elcsatolását.

Mély nyugtalanságukat fejezték ki a Fehéroroszországban észlelhető orosz katonai jelenlét növelése miatt, ami - mint írták - fokozza a biztonsági fenyegetést a térségben. Fehéroroszországot és Iránt felszólították: ne támogassák tovább az Oroszország által Ukrajnával szemben folytatott háborút. „Más országokat is felszólítunk: hagyjanak fel az orosz agressziót lehetővé tevő minden cselekedettel” – fogalmaztak.

Az ukrajnai háborús bűntettekre és az ott keletkezett háborús károkra utalva aláhúzták: Lengyelország és a balti államok együtt fognak működni szövetségeseikkel annak érdekében, hogy a külföldön befagyasztott orosz vagyont Ukrajna újjáépítésére, a háborús jóvátételre használják fel.

„Az ukrán győzelem az egyetlen módja annak, hogy helyreálljon a béke Európában. Együtt vagyunk Ukrajnával” – zárták le nyilatkozatukat a házelnökök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?