Újraválasztották Róhánit Irán elnökévé

Teherán |

<p>A hivatalban lévő államfő, Haszan Róháni nyerte meg az iráni elnökválasztást, a belügyminisztérium előzetes adatai szerint Róháni a pénteken tartott első fordulóban megszerezte az érvényes szavazatok 58 százalékát, így nincs szükség második fordulóra.</p>

Az iráni választási iroda vezetője szombaton közölte, hogy több mint 40 millió szavazó vett részt az első fordulóban. Az eddig összeszámolt közel 39 millió érvényes voksból majdnem 22,8 millió érkezett a mérsékelt irányvonalat követő Róhánira, aki négy éve azzal az ígérettel nyerte meg a választást, hogy nyitottabbá teszi Iránt és több szabadságot biztosít otthon az iráni állampolgároknak.

Legfőbb riválisa, a klérus körében nagy befolyással bíró, radikális konzervatívként számon tartott Ebráhim Raiszi a voksok 39,7 százalékát szerezte meg. A politikai tapasztalattal nem rendelkező Ebrahim Raiszi volt teheráni főügyészről azt tartják, hogy közel áll a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Ali Hameneihez, sőt egyes vélemények szerint akár Hamenei utódja is lehet majd.

Róháni és Raiszi mellett még két - a győzelemre gyakorlatilag teljesen esélytelen - elnökjelölt volt versenyben: Musztafa Mirszalim volt kulturális miniszter és Musztafa Hasemi Taba volt ipari miniszter. Ők pár százezer szavazatot kaptak.

Róháni két évvel ezelőtt megállapodott a vezető nagyhatalmakkal az iráni atomprogram visszafogásáról a gazdasági szankciók enyhítéséért cserébe. Raiszi, aki a legszegényebbek támogatását ígérte, és a hazai termelésre és a befektetésre épülő "ellenálló gazdaságot" tekinti elsődlegesnek, keményen bírálja az atommegállapodást, amely szerinte nem hozta meg a várt gazdasági hasznot.

Az elnökválasztás végeredményét szombat délután teszik közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?