Újrajelölik Artur Mas katalán elnököt a nyertes pártok

Madrid |

<p>A katalán kormány élére a jelenlegi elnököt, Artur Mast jelöli újra a katalán választásokon nyertes Junts pel Sí (Együtt az igenért) párttömörülés - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón Barcelonában. A politikus személyét elutasítja a többi párt.</p>

 "A párttömörülésen belüli megállapodások közül az egyik, hogy engem jelölnek a kormány élére. Ehhez nincs mit hozzáfűzni" - fogalmazott maga Artur Mas.  A politikus, aki 2010 óta irányítja Katalóniát, elmondta: tárgyalásokat kezdeményeznek a Népi Egység (CUP) párttal egy lehetséges együttműködési megállapodásról annak érdekében, hogy a katalán függetlenséget pártoló erők abszolút többséggel rendelkezzenek a katalán törvényhozásban. Véleménye szerint fontos tudni, hogy a parlamentbe bejutott képviselők többsége függetlenséget akar. A CUP-nak azt üzente: közös felelőségük menni a kijelölt irányba, mert most megvan a többségük elérni ezt a célt.  A spanyol kormánnyal való viszonnyal kapcsolatban annyit mondott: ők mindig is törekedtek a párbeszédre, de falakba ütköztek. Arra a kérdésre, hogy az új parlament kikiáltja-e a függetlenséget, Raül Romavera listavezető nem adott egyértelmű igen vagy nem választ, azt mondta: az új parlament az eltervezett ütemtervet fogja tartani. (Eszerint 18 hónap múlva megalakul az önálló katalán állam.) "Van 72 képviselő, a mandátum világos és vitathatatlan" - jelentette ki. Nem látja rövid távon megvalósíthatónak a függetlenség egyoldalú kinyilvánítását, és nem támogatja az elnök személyét a Junst pel Sí lehetséges szövetségeseként emlegetett baloldali, nacionalista Népi Egység (CUP). Antonio Banos listavezető ezt azzal korrupciós botránnyal indokolta, amely a párttömörülés részét képező kormánypárt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) körül robbant ki júliusban. (A gyanú szerint a Teyco építőipari cég kenőpénzt, a megbízások értékének 3 százalékát fizette ki a pártnak, hogy közbeszerzéseket nyerjen 2008 és 2009 között.) A vasárnapi parlamenti választásokon mandátumot szerzett pártok mindegyike bejelentette, hogy nem fogják támogatni Artur Mas újraválasztását. A spanyol választási törvények értelmében az új parlamentnek egy hónapon belül kell megalakulnia, az elnököt pedig hatvan napon belül kell megválasztani. Ha ez nem sikerül, meg kell ismételni a választásokat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?