Újra szárazföldi csapatok Irakba?

MTI-ÖSSZEFOGLALÓMoszul/Genf. Legalább 22 dzsihádista vesztette életét az Egyesült Államok által Irak északi részén végrehajtott légitámadásokban.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Moszul/Genf. Legalább 22 dzsihádista vesztette életét az Egyesült Államok által Irak északi részén végrehajtott légitámadásokban. Az amerikai harci repülőgépek az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet több állására is csapást mértek a dzsihádisták által elfoglalt milliós nagyváros, Moszul környékén. Eközben az Észak-Irakban harcoló kurd csapatoknak sikerült újabb öt faluból elűzniük az Iszlám Állam harcosait. Moszulban a dzsihádisták arra kényszerítik a szunnita kereskedőket, hogy adják át nekik a településről elmenekült esetleges keresztény vagy síita üzlettársaik hátrahagyott vagyonát.

Közel-keleti keresztény vallási vezetők arra szólították fel a nemzetközi közösséget, hogy vessenek be szárazföldi csapatokat az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc részeként. A nyolc vallási elöljáró Genfben tartott sajtótájékoztatót, miután a Vatikán ENSZ-nagykövetének kezdeményezésére megbeszélést folytattak a közel-keleti keresztények helyzetéről. „A bombázás nagyon veszélyes, ártatlan embereket ölhet, lerombolhatja az infrastruktúrát és rokonszenvet ébreszthet az IÁ iránt” – figyelmeztetett Louis-Raphael Sako iraki káld pátriárka. Hozzátette, hogy „az Arab Ligának is részt kellene vennie az akcióban, ez ugyanis elsősorban az arab államok felelőssége”. Irakban több mint kétezer keresztényt gyilkoltak meg az IÁ fegyveresei, 170 ezren pedig lakóhelyük elhagyására kényszerültek.

Az amerikai összfegyvernemi vezérkari főnök felvetette, amerikai katonai tanácsadókat kellene vezényelni az Iszlám Állam ellen harcoló iraki szárazföldi csapatok mellé – jelentette ki szenátusi meghallgatásán Martin Dempsey tábornok. Dempsey kilátásba helyezte, hogy ha nem jár eredménnyel a Barack Obama elnök által meghirdetett kiterjesztett légicsapás-kampány, akkor azt javasolhatja az elnöknek: az USA vegye fontolóra, hogy szárazföldi csapatokat is „felhasználjon” Irakban. Amerikai katonákat fenyegető videót tett közzé az Iszlám Állam. Az 52 másodperces, A háború lángjai című filmben az IÁ arra figyelmezteti a katonákat, hogy várni fogják őket Irakban, ha Barack Obama odaküldi őket. A videón harckocsikat robbantanak fel iszlám harcosok, majd halott és sebesült amerikai katonák láthatók. A videót azt követően tették közzé, hogy Dempsey tábornok kilátásba helyezte a szárazföldi csapatok bevetését Irakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?