Újabb tüntetés a felfüggesztett dél-koreai elnök ellen

Szöul |

<p>Százezrek tüntettek szombaton ismét Szöulban a korrupcióval vádolt Pak Gun Hje elnök azonnali távozását követelve. &quot;Pak mondjon le!&quot; - skandálták az elnöki hivatal felé menetelő tüntetők, akik a szervezők szerint félmillióan voltak.</p>

A parlament december 9-én szavazta meg az államfő felfüggesztését, akinek a bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil korrupciós ügyek miatt előzetes letartóztatásban van. Az alkotmánybíróságnak még jóvá kell hagynia a lemondatást, a döntésig az elnök a kormányfőt bízta meg az elnöki teendők ellátásával.
   

A korrupciós botrányok miatt minden szombaton tömegtüntetést tartanak a fővárosban az elnök lemondását követelve.
   

Dél-Korea rendszerváltás utáni történetének legsúlyosabb politikai válságán megy keresztül, miután kiderült, hogy Csoj kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott soha semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Emellett a kormányzat a vád szerint hatalmas összegeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatokból, s a pénz végül Csoj által ellenőrzött alapítványoknál kötött ki.
   

Az elnök hívei - mintegy harmincezren - szombaton a botrány ügyében nyomozó ügyész hivatala előtt tüntettek.     A néhai Pak Csong Hi diktátor lánya, Pak Gun Hje 2013-ban lett Dél-Korea első női államfője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?