Újabb szavazási fordulók a kongresszusban, továbbra sincs megoldás

Washington |

<p>Törvényjavaslatokat nyújtott be a republikánus többségű képviselőház az Egyesült Államokban kedden a washingtoni körzet, az amerikai természetvédelmi parkok, valamint a veteránellátás finanszírozásának folytatásáról, ám a demokrata többségű szenátus elutasította azokat.</p>

Az amerikai kongresszus két háza között az egészségügyi reform finanszírozása miatt kirobbant költségvetési vita kedden sem oldódott meg, pedig aznap a kormányzati intézmények már csak korlátozottan tudtak működni, elsősorban a közrend és a biztonság garantálásra csökkentve tevékenységüket.     A kongresszus mindeddig nem tudta megszavazni azt a költségvetési jogszabályt, amely az október elsején kezdődött új pénzügyi év első heteiben biztosítaná a kormányzat finanszírozását. Ilyen legutóbb 17 éve fordult elő az Egyesült Államokban.    A republikánusok és demokraták közötti vita fő eleme az egészségügyi reform. Barack Obama elnök és demokrata pártja ragaszkodik az időbeni bevezetéséhez, a republikánusok viszont késleltetni szeretnék.     Megfigyelők szerint a republikánusok kedden benyújtott javaslatainak célja is az volt, hogy az egészségügyi reform finanszírozása kimaradjon az új szabályozásból. A demokraták azzal az érvvel utasították vissza, hogy ezeknél fontosabb területek is vannak, amelyek kiadásait fedezni kellene.    A képviselőház szerdán várhatóan újabb tervezeteket nyújt be szavazásra ugyanezekben a témában, de az elfogadásukra nincs sok esély.     Jack Lew pénzügyminiszter kedden arra figyelmeztette a kongresszusi vezetőket, hogy megkezdte az utolsó rendelkezésére álló lehetőségek kihasználását annak érdekében, hogy megakadályozza a kormányzati adósságplafon elérését, ami tényleges fizetésképtelenséghez vezethet. Megismételte, hogy számításai szerint október 17-ére kimerülnek a rendelkezésre álló források és finanszírozási lehetőségek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?