Újabb magyar miniszter távozik

Budapest. Csehák Judit tegnap bejelentette, hogy a miniszterelnökkel kötött korábbi megállapodása értelmében szeptember 1-jével felmentését kérte az egészségügyi miniszteri tisztségből.

Budapest. Csehák Judit tegnap bejelentette, hogy a miniszterelnökkel kötött korábbi megállapodása értelmében szeptember 1-jével felmentését kérte az egészségügyi miniszteri tisztségből. Csehák a kormányszóvivői sajtótájékoztatón közölte: egy évre vállalta a miniszterséget, azzal a kitétellel, hogy annak letelte után megbeszélik, folytatja-e a munkát. A távozó miniszter közlése szerint a miniszterelnök felajánlotta, hogy felkéri a betegjogi és ellátottjogi közalapítvány kuratóriumi elnökének. Csehák Judit elmondta: erkölcsileg azt tartja helyesnek, hogy ebben az esetben országos listás képviselői helyéről is lemondjon. Az MTI úgy tudja, Csehák Judit azért mondott le, mert nem látja biztosítottnak a jövő évi költségvetésben az egészségügy átalakításához szükséges forrásokat. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet tegnapi ülése után azt közölte, hogy a pénzügyi tárca élén nem várható változás. Az esetleges további személycseréket firtató újságírói kérdésre azt mondta, hogy a kormány nem foglalkozott ilyen ügyekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?