Újabb határozattal készül az ENSZ a háború kitörésének évfordulójára

ukrán válság k

Az Európai Unió (EU) és Ukrajna által előterjesztett határozatról fog szavazni az ENSZ Közgyűlése február 24-én; ez konkrét javaslatokat ugyan nem fogalmaz meg az ukrajnai háború békés rendezésére, de hangsúlyozza a közgyűlés 193 országának korábbi álláspontját – jelentette pénteken a dpa német hírügynökség, amely hozzájutott a határozat tervezetéhez.

Egy névtelenséget kérő ENSZ-diplomata a hírügynökségnek hangsúlyozta: az Oroszország indította háború kezdetéhez időzített dokumentum a közgyűlés korábbi határozatainak a „visszhangja”, megismétlése az azokban foglaltaknak. Hozzátette, hogy ezúttal Ukrajna nyugati támogatóinak célja nem az volt, hogy egy konkrét tervet dolgozzanak ki a konfliktus lezárására, hanem az, hogy minél több ország támogassa a határozatot, emiatt a dokumentum „áramvonalasítása” és az általánosabb megfogalmazás volt a fő cél.

Konkrétumokból „minél kevesebb van benne, annál jobb” – fogalmazott az ENSZ-diplomata.

Annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy bebizonyítsák: a látszat ellenére nem csökken a készség Ukrajna támogatására. Az ENSZ-diplomata szerint ugyanis a nyugati vezetők úgy vélik: Vlagyimir Putyin orosz elnök abban bízik, hogy lankadni fog az Ukrajna melletti nyugati elköteleződés.

Miután októberben 143 tagállam támogatott egy hasonló, Oroszországot elítélő határozatot, a cél az, hogy legalább ugyanekkora támogatása legyen a mostani a dokumentumnak is – emelte ki a nyilatkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?