Újabb halálos áldozata van a MERS-vírusnak Dél-Koreában

<p>Már hét halálos áldozata van a MERS-járványnak Dél-Koreában, és nyolc új fertőzést is megerősítettek - jelentette kedden a kelet-ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.</p>

A Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttesben (MERS) megbetegedettek száma az újabb esetek azonosításával kilencvenötre emelkedett Dél-Koreában.    Pak Gun Hje államfő arra a kérte a lakosságot, ne reagálja túl a koronavírus okozta járványt, hogy elkerüljék Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságának leépülését.     A politikus a kormány ülésén hangsúlyozta: képesek úrrá lenni a MERS okozta fertőzéseken, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a megbetegedések mind a kórházakban keletkeztek.     "Meglehet, az emberek aggódnak, de remélem nem reagálják túl a történteket, együttműködnek, hogy ne gyengüljön az ország gazdaságának aktivitása".     A Dél-Koreában kirobbant járvány miatt már 45 ezer kínai turista mondta le az útját június első felére.        Csö Kjung Hvan miniszterelnök-helyettes kedden arról számolt be, a kormány akciótervet indít annak érdekében, hogy a járvány terjedését még a héten megfékezzék.    A hatóságok hétfőn azt közölték, hogy huszonhárom új MERS-esetet regisztráltak, ezt azonban később nyolcra korrigálták.    Mun Hjung Pjo egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a járvány terjedése már a héten alábbhagyhat, mert a vírus nem terjedt át a helyi közösségekre, a fertőzéseket sikerült a kórházakra korlátozni. "Óvatos előrejelzéseim szerint a járvány mára elérte a csúcspontját, és remélhetőleg már holnap vagy holnapután stabilizálódik a helyzet (azaz nem lesznek további fertőzések)" - jelentette ki.    Dél-Koreában mintegy 2900 embert helyeztek karantén alá a vírus terjedése miatt. Az országban május 20-án jelent meg a betegség, vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be.    A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzés, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé fertőző. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos, a kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód: sem gyógyszer, sem más terápia, sem pedig védőoltás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?