<p>Nem történt újabb gátszakadás az ajkai térségben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Veszprém megyei ügyelet jelentésére hivatkozva kedden az MTI-vel.</p>
Újabb gátszakadás volt Kolontárnál (frissítve: cáfolat)
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) az MTI-hez eljuttatott közleményében szintén cáfolta a második gátszakadásról szóló információkat.
Az MTI tudósítója korábban a helyszínről azt jelentette: a Kolontáron tartózkodókat a templom melletti dombra terelték, csakúgy, mint a védelmi bizottság éppen ülésező tagjait, arra hivatkozva, hogy újabb gátszakadás történt.
A védelmi bizottság éppen ülésezett a polgármesteri hivatalban, amikor a katasztrófavédelmi szakemberek közölték: azonnal el kell hagyniuk az épületet és magaslati pontra kell menekülniük. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, a védelmi bizottság tagjai, a rendőrség vezetői a templom dombjára húzódtak az újabb árhullám elől.
-----------------------------------------
Újabb gátszakadás történt Kolontárnál kedd délelőtt, a tározóból ömlik a vörösiszap, azonnal megkezdték az emberek kimenekítését a településről.
Az MTI tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy egy újabb gát szakadt át, amelyben sűrűbb iszap van. Mintegy 50-100 ember a templom körüli dombra, a település legmagasabb pontjára menekült. Egy nő a helyszínen rosszul lett, őt a mentők most élesztik újra.
A polgármesteri hivatalból a dombra menekültek a védelmi bizottság ülésén részt vevők.
A tározókból hétfőn mintegy egymillió köbméter iszap zúdult három településre, az éjjel valamennyi iszaptározó gátját megerősítették. A katasztrófavédelem akkor azt közölte, hogy ezzel elhárult egy újabb gátszakadás veszélye.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.