Újabb földrengés Olaszországban

Róma |

<p>"Földrengés-válságról" beszéltek az olaszországi szakértők az újabb, szerda hajnali földrengés után, melynek epicentruma az Adriai-tengeren volt Ravenna partjainál.</p>

A földrengés epicentruma huszonöt kilométeres mélységben, a nyílt tengeren volt. A hajnali hat óra után, a Richter-skála szerinti 4,5-ös erősségű rezgés nem okozott sem személyi, sem anyagi kárt - jelentette az olasz katasztrófavédelem.

A rezgést Ravennában és egész Észak-Olaszországban érezték. Ravenna polgármestere elrendelte a középületek állagának ellenőrzését.     Az újabb rengés epicentruma száz kilométerre volt a május 20-án és 26-án Emilia Romagnában történt két földrengés epicentrumától. Ezek következtében összesen huszonhat személy halt meg, tizennégyezren veszítették el otthonukat.     Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (Ingv) közleménye szerint az egymást követő földrengések különböző törésvonalakon voltak, de mindegyik az Appennineknek a Pó-alföld alatt húzódó, északi vonalát követte.

A szakértők "földrengés-válságról" beszéltek hangsúlyozva, hogy a rengések hónapokon át tarthatnak. Az olasz sajtóban megjelent hírek az év végére pusztító erejű földrengést jósoltak.

A Coldiretti agrártermelői szövetség adatai szerint a földrengéssorozat nyolcezer munkahelyet sodort veszélybe az istállók, szántóföldek, öntözőgépek megsemmisülése miatt. A reggio parmezánsajt-gyárak az újságokban hirdetések útján kérik az olaszokat, hogy vásároljanak minél többet a sajtból, melyből több mint hatszázezer guriga károsodott meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?