Újabb földrengés Észak-Olaszországban

Milánó/Róma |

<p>Újabb földrengés történt kedden reggel Észak-Olaszországban, ezúttal 5,8-es erősségű, a földmozgásnak legalább egy halálos és több sérült áldozata van a Rai News24 hírtévé szerint.</p>

A reggel 8 órakor 9,6 kilométer mélyen bekövetkezett földmozgást, amelynek középpontja Bolognától 40 kilométerrel északra, Parmától 60 kilométerrel keletre volt, mindenütt lehetett érezni Észak-Olaszország középső részén.

Az egy ismert haláleset San Felice faluban történt, és ott történt egy sérülés is. Egy közeli faluban, Mirandolában pedig egy összeomló raktár romjai alatt rekedt négy munkás, tűzoltók kutatnak utánuk.

Számos irodából, üzletből, iskolákból az utcára menekültek az emberek a rengés miatt.

A térségben, Emilia-Romagna régióban május 20-án történt földrengésnek hat halálos áldozata volt, és több ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az akkor megrongálódott épületek közül többnek az állapota a mostani rengés hatására romlott, ezért a hatóságok ezeket ellenőrzik.

Az utóbbi mintegy tíz napban több száz rengés történt Olaszországban, ezek közül három 5-ös fokozat feletti, 15 pedig 4-es és 5-ös közötti fokozatú volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?